fbpx
Közélet Népszámlálás

Itt az utolsó esély: vasárnap zárul a népszámlálás

Fotó: Pixabay.com

A népszámlálás utolsó napjai zajlanak, július 31-én, vasárnap éjfélkor tényleg bezárul a lakossági összeírás Romániában. A népszámlálás továbbra is kedvezőtlenül alakul a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben – áll a Népszámlálás.ro sajtóközleményében.

„Sokan még mindig nem érzik a jelentőségét a népszámláláson való részvételnek. Fontos azonban tudniuk, hogy a cenzus eredményei egész közösségünk jövőjét határozzák meg. Az eredmények alapján tudjuk majd értékelni az erdélyi magyarság aktuális helyzetét, számát és életkörülményeit, és ezek ismeretében lehet tervezni a jövőt. A nyelvhasználati jogok pedig a 20%-os etnikai aránytól függenek, ez akár veszélybe is kerülhet például Nagyváradon, Négyfaluban, Szászrégenben, Marosludason, Szilágysomlyón, Maroshévízen, Pécskán vagy Kisjenőben, és számos más kisebb településen. Ezért fontos, hogy vasárnapig mindenkit megszámoljunk” – áll a Népszámlálás.ro sajtóközleményében.

A biztatás azoknak szól, akik mindeddig halogatták a népszámláláson való részvételt,

hiszen az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint vasárnapig a 19 millióra becsült lakosság csupán 90%-át, azaz 17,1 millió személyt sikerült regisztrálni.

A népszámlálás kedvezőtlenül alakul a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben. Temes megyében a feltételezett lakosság 25, Kolozsban 15, Brassóban 13, Marosban 9, Szatmárban 7, Máramarosban, Aradban és Hargitában 6, Biharban és Fehér megyében pedig 5-5%-át nem sikerült lekérdezni eddig.

„Ezekben a megyékben a nem lekérdezettek között több tízezer magyar is lehet, aki kimaradhat a népszámlálásból. Kolozsváron 14 ezer, Marosvásárhelyen 12 ezer, Temesváron 6 ezer, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Csíkszeredában 5-5 ezer, de Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Brassóban vagy Nagybányán is 2 ezer fölött lehet a megszámolatlan magyarok száma” – mutat rá a Népszámlálás.ro sajtóközleménye.

Ha nem válaszoltunk online, vagy a számlálóbiztos még nem keresett otthonunkban,

akkor az utolsó napokban is két lehetőségünk van arra, hogy ne maradjunk ki a népszámlálásból. Egyrészt sok településen újra megnyitottak az összeírópontok, ahol számlálóbiztos rögzíti az adatainkat. Ezen a linken érhető el az összeírópontok listája. Másrészt az RMDSZ megyei, területi szervezeteinél lehet jelezni, ha még nem járt nálunk a számlálóbiztos. Ők abban segítenek, hogy a lakcímünknek megfelelő körzet számlálóbiztosát értesítik, hogy menjen ki az adott személyhez, családhoz. Ezen a linken találhatók az RMDSZ-irodák telefonos elérhetőségei.

A kérdőíveket mindenkire vonatkozóan ki kell tölteni, akik a háztartásban éltek 2021. december 1-jén: gyerekekre, felnőttekre, idősekre és azokra is, akik éppen nincsenek otthon, vagy ideiglenesen külföldön tartózkodnak! Arra is vigyázzunk – és ezt mindenképpen ellenőrizzük is –, hogy mindenkinek helyesen legyen beírva az etnikuma, az anyanyelve és a felekezeti hovatartozása!

Maros megyében több olyan település is van, ahol jelentős számú vagy arányú magyar él, viszont a népszámlálásban még nincs összeírva a becsült lakosság több mint 10%-a (zárójelben a még megszámolandó személyek becsült aránya): Marosvásárhely (22%), Szászrégen (19%), Segesvár (24%), Marosszentgyörgy (31%), Mezőbánd (17%), Mezőcsávás (12%), Kerelőszentpál (14%), Nyárádgálfalva (15%), Beresztelke (11%), Csíkfalva (20%), Sóvárad (13%), Backamadaras (13%).

Ajánlott bejegyzések

Újraindul a korioktatás!

zkadar

Jogerős ítélet a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében

krakoczi

20 óra – 35,19%-os részvételi arány Marosvásárhelyen

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben