fbpx
Közélet Közigazgatás Sport

Augusztusban megnyitják az új uszodát

Fotó: RMDSZ

Úszóversennyel, szinkronúszással és vízilabda mérkőzéssel nyitják meg a marosvásárhelyi olimpiai uszodát a nagyközönség előtt.

A korszerű, olimpiai követelményeknek megfelelő uszodát augusztus 2-tól a sportolni és kikapcsolódni vágyók is használatba vehetik. A létesítmény edző- és versenymedencéből áll, utóbbi a legszélesebb medence az országban, és a legújabb technológiával épült. 

A létesítményben szervezik meg a Reménység kupát

Az Országos Sportstratégia magában foglalja az infrastruktúra fejlesztését is, hogy a versenysportolóknak és a gyerekeknek lehetőségük legyen az összes sportág gyakorlására. Mi ezt vállaltuk és ezért dolgozunk. Csak így lehet egy egészségesebb, aktívabb generációt nevelni, nekünk pedig kötelességünk ebben támaszt nyújtani. Örülök, hogy hamarosan a marosvásárhelyieknek is lehetőségük lesz ebben az új sportkomplexumban mozogni, remélem sok bajnokunk kerül ki innen” – nyilatkozta Novák Eduárd RMDSZ-es sportminiszter.

Az uszodamegnyitóval egybekötött verseny augusztus elsején 10 órakor kezdődik

A Reménység Kupa a 2011–2015. között született gyerekek 50 méteres szabadúszás versenyével kezdődik, majd a 2010-ben vagy utána született gyerekek stafétaversenyével folytatódik, de az érdeklődők egy szinkronúszás bemutatót és egy vízilabda mérkőzést is megtekinthetnek. (közlemény)

Ajánlott bejegyzések

Egyre nagyobb teret hódítanak a szélsőséges pártok

Rákóczi Kinga

Már csak egy országból kellenek aláírások!

zkadar

Ma délután és este gépkocsival kerüljék a főteret

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben