KörnyezetvédelemKözigazgatásMegye

A bírságok sem fékezik a tarlóégetést

Fotó: Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Légy felelősségteljes állampolgár! Mondjunk NEMet a tarlóégetésre! – címszóval hirdetett tájékoztató kampányt a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

Arra figyelmeztetnek, hogy a száraz növényzet égetése könnyen katasztrófához vezethet, házak és melléképületek kaphatnak lángra, emberi életeket követelhet.

Az avar, a száraz növényzet és a növényi hulladék elégetése csak a tűzoltóság vezetője által kiállított engedély megszerzése után végezhető. 

Maros megyében év elejétől 436 tarlótűzhöz riasztották a katasztrófavédőket

A felügyelőség közleménye szerint tűzgyújtás esetén a következő szabályokat kell betartani:

  • tűzveszélyes helyeken, szeles időben, nagy szárazságban tilos a nyílt láng használata;
  • a nyílt láng használata nem megengedett a robbanásveszélyes helyektől 40 m-nél kisebb távolságban és a gyúlékony anyagoktól (fa, papír, textil, aszfaltlap, olaj stb.) 10 m-nél kisebb távolságban, anélkül, hogy azt felügyelnék;
  • a növényi hulladék, szemét és egyéb anyagok égetését külön erre a célra előkészített helyen vagy előkészített területen kell végezni, megtéve a szükséges óvintézkedéseket a tűz átterjedésének megakadályozására;
  • a száraz növényzet és növényi hulladék elégetését a következő rendelkezéseknek megfelelően kell végezni: szélcsendes időben, akkora mennyiséget lehet csak elégetni, hogy az égés ellenőrizhető legyen, az égetést olyan területeken kell végezni, amely nem teszi lehetővé a tűz átterjedését az erdőre, és nem érinti az elektromos hálózatokat, a földgázszállító vezetékeket, a kőolajtermékeket vagy más éghető anyagokat, a terület megtisztítása minden egyes növénykupac körül 5 méter legyen, csak nappali órákban égethetnek és a tüzet állandóan felügyelni kell, végül minden esetben el kell oltani teljesen tüzet, mielőtt elhagyják a helyszínt.

A hatóságok felhívják a lakosság figyelmét, hogy az engedély nélküli tarló – és száraznövény égetés szabálysértésnek minősül és a törvény értelmében 2.500 lejes pénzbírsággal sújtható. (közlemény)

Kapcsolódó

Nem egy, nem kettő, nem három… négy medve sétál a Somostetőn (Videó)

Rigmányi Eszter

Elmaradt a happy end: hatalmas bírság, felfüggesztett engedély az ételmérgezések nyomán

Rigmányi Eszter

Tömeges ételmérgezés Szászrégenben: a megye összes vészhelyzetije a helyszínen

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek