a kép illusztráció: Pixabay
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 19 éves fiatalembert kedden Marosvásárhelyen, miután ejtőernyős ugrás közben nem nyílt ki az ernyője és lezuhant – értesült az AGERPRES hírügynökség.
A Marosvásárhelyi Repülőklub illetékesei megerősítették az információt, de nem árultak el részleteket az incidensről.
FRISS INFORMÁCIÓK:
17 óra
A baleset nyomán a Román Repülőklub bejelentette, hogy a balesetet az okozta, hogy a fő ejtőernyő nem nyílt ki teljesen.
Az intézmény közleménye szerint mind a fő, mind a tartalék ejtőernyő csak részben nyílt ki, és összegabalyodtak, így találták meg azokat az ugrás helyszínén. A 19 éves fiatalember a 17. ugrását hajtotta végre az ejtőernyős engedély megszerzését célzó tanfolyam keretében, amikor a baleset történt.
A polgári repülésbiztonságért felelős hatóság (AIAS) ellenőrei vizsgálják a baleset okait.
a fiatalember mély kómában van, 13.45-kor az állapota ‘viszonylag stabil’ volt, de várták a CT(komputertomográf) – vizsgálat eredményeit
‘Nagyon nagy magasságból zuhant le. Mély kómában volt, amikor az intenzív terápiás csapat átvette, és többfajta kivizsgáláson kell átesnie, mert több sérülést szenvedett. Elvégezték a CT-vizsgálatot, várjuk az eredményt’ – mondta Maria Salanţa a SMURD Maros megyei egységének koordinátora.
A Román Repülőklub vezetősége elrendelte az ejtőernyős tevékenység felfüggesztését az összes területi repülőklubnál a baleset okainak megállapításáig – olvasható a Román Repülőklub honlapján közzétett közleményben.(Agerpres)