KörnyezetvédelemKözigazgatásMegyeTechnológia

Elektromos és elektronikai hulladékot gyűjtenek

A tavaszi nagytakarítást követően most elektronikai és elektromos hulladékot gyűjtenek Marosvásárhelyen.

A kiselejtezett hűtőket, sütőket, elektromos főzőlapokat, televíziókat, telefonokat és más elektronikai cikket az erre a célra elhelyezett gyűjtőpontokra kell vinni.

a kijelölt helyszíneket 9 és 15 óra között veszik át az ilyen típusú hulladékot

A Polgármesteri Hivatal által meghirdetett program szerint május 21-én a következő városrészekben, utcákban lesznek gyűjtőpontok:

  • Kárpátok sétánya (Darina mellett)
  • Szabadi út (játszótér)
  • Sportcsarnok
  • Ifjúsági ház (parkoló)
  • Béke és Coșbuc utca kereszteződése
  • Bükkös és Székely vértanúk utca kereszteződése

Az idősebb személyeknek segítséget nyújt a szervező, Recolamp cég. A 0748-196.767-es telefonszámon jelezhetik ilyen irányú igényüket. A cég ugyanakkor vállalja az 50 kilogrammnál nehezebb tárgyak elszállítását is, hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között. (közlemény)

Kapcsolódó

Átlagos részvétel az erdélyi megyékben az elnökválasztás második fordulóján

Szász Cs. Emese

Hét órai adatok: meghaladta az 50 százalékot a részvétel Maros megyében

Szász Cs. Emese

Francia katonák álruhában? Veszélyes dezinformáció terjed a TikTokon

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek