MegyeTanügy

Nem hagyják az iskolát! Imatüntetést tartottak Marosvásárhelyen

Zsúfolásig telt a templom, de még a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplom udvara is, annyian vettek részt azon a csendes tiltakozáson, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumért tartottak szerdán este.

A katolikus iskola szerdán kellett volna megtartsa a teológiai osztályba felvételizők alkalmassági vizsgáját, amelyet végül nem tarthattak meg. Bár a Rákóczi teológiai osztályába felvételizők a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban teszik le az alkalmassági vizsgát, a Rákóczi iskolalelkésze, Balla Imre tiltakozásra hívta az embereket, rámutatva, hogy a vallás szabad gyakorlásához való jog sérült azzal, hogy a diákok nem tehetik le az alkalmassági vizsgát a teológiai osztályba úgy, ahogy tervezték. Ezért hívta tiltakozásra az embereket az iskolalelkész, aki szerint amúgy is „túl nagy a csend” az iskola körül, amely a Legfelsőbb Bíróság május 4-ei ítéletével jogi személyiség nélkül maradt, miután a hatóság érvénytelennek nyilvánította az iskolát létrehozó miniszteri rendeletet.

A szentmise keretében zajlott tiltakozáson Tamási Zsolt, iskolaigazgató arra intett mindenkit, hogy pánik helyett bízzon, hogy az iskola volt, van és lesz. „Ezért imádkozunk ma” – mondta az igazgató, rámutatva, hogy bízik abban, hogy megtalálják a megoldást arra, hogy az iskola megmaradjon.

Oláh Dénes főesperes a Bibliát parafrazálva így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nagyon is tudják, hogy mit cselekszenek…” A főesperes világraszóló botránynak, minősíthetetlen cselekedetnek nevezte azt, amit a katolikus iskola ellen tettek.

A templomi gyülekező imádsággal folytatódott, majd a szentmisén egy perc néma csenddel fejezték ki a néma tiltakozást az iskola ellen elkövetett jogtalanságért.

Kapcsolódó

Tiltakoznak a szülők a George Coșbuc gimnázium egyik osztályában: nem viszik iskolába gyermekeiket

Lámpa le, kultúra be! – Töltsük a szombat éjszakát a múzeumokban!

Pápay Kamilla

Megújul a Maros megyei önkormányzat épülete

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek