KözéletKözigazgatásTanügy

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban vizsgáznak a marosvásárhelyi katolikus líceum teológiai osztályába jelentkező diákok

📷 FB

A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum szerdán esedékes, teológiai osztályba való vizsga lehetőségét akadályozzák, de ellehetetleníteni nem tudják. Így a teológiai osztályba jelentkezők törvényes keretek között vizsgát fognak tenni. – írja szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében Balla Imre iskolalelkész.

Fotó: Balla Imre Facebook oldala

Az egyház azzal segít, hogy az egyházmegyében működő más teológiai líceumokkal egyeztetve a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium helyszínén teremt lehetőséget a képességvizsgára. Ugyanakkor imáival kíséri azokat a fáradozásokat, amelyet a szakemberek az iskolai év zavartalan lezárása, a következő tanév előkészítése és az iskola újraalapítása érdekében tesznek.

A történtek ellenére az érdeklődők száma az előző évek túljelentkezéséhez közelít

Mint arról beszámoltunk, szerdára hirdette meg a lelkész az iskola jelenlegi helyzete elleni tiltakozást. A rendezvény nem marad el, más helyszínen és időpontban tartják meg.

Május 18-án 19 órától a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébániatemplomban lesz csendes ima az iskoláért

A tiltakozásra tisztelettel várnak mindenkit, aki a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum ügyéhez csendes és imádságos kiállásával társulni szeretne – írja Balla Imre iskolalelkész. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Mozit, bentlakást és bölcsődét avatott – Maros megyében járt a fejlesztési miniszter

Új út köti majd össze Marosvásárhelyt az A3-as autópályával

Rigmányi Eszter

Megelőzni jobb, mint menteni – nyílt nap a tűzoltóknál

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek