fbpx
Közélet Közigazgatás Népszámlálás

A marosvásárhelyi lakosok több mint 62%-a töltötte ki a népszámlálási kérdőívet

A múlt hét közepén még arra készültünk, hogy május 15-én lejár a népszámlálás első, egyéni kitöltéses szakasza, de a fővárosból üzemeltetett platform mindegyre feladta a harcot, így utolsó pillanatban meghosszabbították a határidőt.

Gáspár Botond, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal népszámlálási koordinátora portálunk megkeresésére elmondta:

Az elmúlt két hétben folyamatosan azzal szembesültünk, hogy vagy felfüggesztették az adatlap kitöltését, vagy nagyon lassan érkeztek a linkek és egy-két órát is kellett várni. Ez országos probléma volt, de sajnos sokan nem értették meg és türelmetlenek, idegesek lettek, hiszen úgy tudtuk/tudták, hogy közeleg a határidő. Sőt, sokan azt hitték, hogy ha május 15-ig nem rögzítik az adataikat, akkor büntetésre számíthatnak.

Abban a tudatban, hogy május 16-tól már népszámláló biztosok veszik fel az adatokat, Marosvásárhelyen amolyan kampányhajrával készültek a múlt héten. Szombaton és vasárnap is nyitva tartottak az összeíró pontok

A május 15-ei adatok szerint Marosvásárhely 62,3%-on áll 77.341 kitöltött kérdőívvel, ebből 18.988-at a számlálóbiztosok segítségével rögzítettek.

Maros megye a 9. helyen áll 286.682 kérdőívvel, ami 54,8%-ot jelent. Úgy vélem, ez kiváló eredmény, hiszen februárban a 40%-ot már jónak gondoltuk, de úgy tűnik, hogy ha későn is, de ráérzett a lakosság a népszámlálás fontosságára. Ez az eredmény a lakosság és a népszámlálás-szervező csapat, ha úgy tetszik, a menedzsment egymásra hangolásának a közös sikere. – összegzett Gáspár Botond.

A koordinátor azt is elmondta, hogy a „hosszabbításban”, azaz a május 16-tól május 27-ig terjedő időszak további kihívások elé állította az önkormányzatot, hiszen eredetileg ebben az időszakban már a terepmunka megszervezésére kellett volna összpontosítani, ami teljesen más munkakör, más időbeosztással és területi lefedettséggel. A lakosság köréből jelentkező, március 14-től szerződéses viszonyban dolgozó kitöltéssegítő számlálóbiztosok közül is többen jelezték, hogy nem tudják folytatni a munkát május 27-ig, hiszen eredetileg csak május 15-ig terveztek, ezután egyéb elfoglaltságaik vannak.

A népszámláló mobil összeíró pont, az autóbusz nem üzemel a továbbiakban

Fotó: Maris Cristian Daniel

Gáspár Botond elmondta, átszervezték az összeírópontok működését, koordinátorként több forgatókönyvet mérlegelt arra törekedve, hogy továbbra is minél inkább kiszolgálják a lakosság igényeit.

Az egyik belvárosi összeírópont, a Iuliu Maniu utca 4. szám alatti volt leánybentlakásban berendezett nem lesz nyitva, mint ahogy az autóbuszban berendezett mobilpontot sem tudjuk tovább működtetni, amely eddig a Dacia piacot és Meggyesfalvát szolgálta ki. De továbbra is segítenek a lakosságnak a kérdőívek kitöltésében a Tudorban a Gyémánt piacnál, az Uniriiben a piacon, a Kövesdombon a Maros Művészegyüttes székhelyén, a Hidegvölgyben, a főtéren a Művész Moziban, a Kornisán az Ifjúsági Házban, a November 7 lakónegyedben a piacon, a Kárpátok sétányán a könyvtárban és a Szabadság utcában a volt sofőriskolában – különböző nyitva tartás szerint.

A megbízott arra kéri a lakosságot, hogy tájékozódjon az összeírópontok nyitvatartási idejéről, legyen türelmes és őrizze meg nyugalmát, emberi hangnemét, hogy valóban sikertörténetről beszélhessünk Marosvásárhely esetében. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Tartozások miatt csökkentik a víznyomást

Pápay Kamilla

Jövő péntektől repülhetünk Londonba

zkadar

Megtartotta utolsó ülését a régi összetételű Maros Megyei Tanács

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben