A Marosvásárhelyi Rádió idén is takarítási akciót hirdetett meg a megyeszékhelyen, ezúttal 5 munkaponton várják az önkénteseket.
A szervezők ebben az évben is szelektíven gyűjtik a szemetet. Akárcsak tavaly a műanyagot válogatják sárga színű zsákokba, minden másra fekete zsákokat használnak. A szükséges eszközöket (zsákok, kesztyűk) ezúttal is a szervezők biztosítják minden munkaponton.
Öt helyszínen várják azokat aki részt szeretnének venni a szervezett takarítási akcióban

- a Kompnál
- a Május 1. strand mögött, a töltésen
- a Maros híd alatti partszakaszon az Egyesülés negyed felöli részen
- a Black Lord előtti parkolóban
- a remeteszegi temető körüli erdő szélén
Arra kérnek mindenkit, hogy a lakhelyéhez legközelebb eső munkaponton jelentkezzen.
mellékrendezvényekre is lehet számítani
Az eseményen gyermekfoglalkozások is lesznek: 13 órától – újrahasznosítási tudnivalók a Circolo Egyesület szervezésében. Délután 2 órától pedig meglepetéskoncerttel várják az érdeklődőket, mint megtudtuk:
Vizi lép színpadra a Maros parton
A Kompnál lesz a Marosszéki Közösségi Alapítvány által szervezett Tekerj egy jó célért akció egyik ellenőrző pontja, ahol az érdeklődők kipróbálhatják a kajakozást, az állva evezést egy speciális szörfdeszkán – Stand Up Padle – közismertebb nevén SUP. Ugyanakkor egy kötéltáncszerű extrém sportot is bemutatnak, meg is lehet próbálni, az úgynevezett slackline-t. (marosvasarhelyiek.ro)