Fotó: Haáz Vince
Ez itt egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Marosvasarhelyiek.ro munkaközösségének álláspontját, de mivel szeretjük az érdekes vagy elgondolkodtató szövegeket, örömmel tesszük közzé. Ha vitába szállnál, vagy új témában osztanád meg a véleményedet, küldd el te is a hirek@marosvasarhelyiek.ro címünkre!
Szereti a magyarokat. Is. Ez volt az újra és újra visszatérő gondolatom a tegnap este, amikor elkezdett narancssárgára váltani az anyaország térképe. Igen, pontosan tudom, hogy ez a kezdő mondatom fintorgást és fölényeskedő lesajnálást vált ki azok többségéből, akik a tegnap este nem örültek. Pedig, ha valamit, pont ezt a gondolatot kellene komolyan venni. Pont abból a képzelt magasságból kellene alászállni. Igen, mi tényleg hiszünk abban, hogy a Jóisten velünk van. Persze az ő szeretete nem kizárólagos. Azokat is szereti, akik a tegnap este úgy érezték, hogy összeomlott a világuk. De nekik tényleg érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy nem csak azért emlegetjük az Ő nevét, mert a kampánystratégák kijelölték, hanem azért, mert a népünknek tényleg erős a hite. Mert talán, amit Mindszenty bíboros mondott, az ma is élő valóság: van még egymillió imádkozó magyar, nem kell félnünk a jövőtől. S azért, mert úgy érezzük, sokan dolgoznak azon, hogy legyen okunk félni.
Mindent el is követtek azért, hogy ezt a hitünket is kikezdjék. Kerestek nyugalmazott katolikus püspököt, aki olyanokat mondott, amit ők akartak, találtak díszkatolikust, akit bokrétaként mutogattak, az összes ateista felületen pápát idéztek, mert éppen úgy gondolták, hogy azzal is a maguk mondandóját erősítik. Az emberek pedig hallgatták mindezt csendben, aztán elmentek és szavaztak arra, aki pusztán azok szerint a tanítások szerint cselekszik, amelyeket szüleinktől és nagyszüleinktől kisgyermekkorunk óta hallottunk.
S a nemzet gondolata. Továbbra sem tudnak mit kezdeni vele. Azt gondolták, hogy eljönnek, s egy a kamerák számára a háttérbe fölaggatott mondatszerkezettel változást fognak előidézni. Aztán jött a megégett szavazatok ügye és kiderült, hogy semmit sem gondoltak ebből komolyan. Hogy az egész egy előre kitervelt támadás volt, hogy újra éket verjenek közénk, külhoniak és az anyaországiak közé. Így utólag a napnál is világosabb, hogy előre készültek az uszításra. S bár semmi őszintére nem számítottunk tőlük, mégis fájdalmas volt olvasni, hallgatni ezeket a hergelő mondatokat. Pontosan tudták mindannyian: Újhelyi, Hadházy és Márki-Zay is, hogy semmi nem igaz az egészből. Pontosan tudták, hogy a feljelentéseik alaptalanok, uszító mondataik hazugok, a szavazatok megsemmisítését követelő frázisaik csak ártanak a nemzet összetartozásának, mégis megtették. Mert talán tényleg elhitték, hogy van esélyük, hogy az emberek őket akarják az ország élére. Lám, ezúttal sem a határon túli magyarok szavazatai döntötték el, hogy ki alakít kormányt. A bekészített arzenál a választási eredmény hiteltelenítésére csütörtököt mondott, a külhoni magyarok hazug csalókká minősítése kipurcant. Nem csak az a 13 szavazat hiányzott a baloldal sikeréhez, mi ellenben újabb hosszú évekre bizonyosodtunk meg, hogy a jelenlegi magyarországi baloldalra még mindig nem számíthatunk. Mégis… Az emberek hallgatták mindezt csendben, aztán elmentek és szavaztak azokra, akik úgy cselekednek, ahogy egy letűnt, ósdinak beállított világban még mindannyian helyesnek tanultuk.
Nem, mindez nem függ attól, hogy mi, magunkat istenfélőnek tartó emberek járunk-e rendszeresen templomba. Nem függ attól, hogy megbotlunk-e a keresztény erkölcs valamely lépcsőfokán a hétköznapokban. Lehet pellengérre állítani közülünk azokat, akik esetlegesen nem csak botlottak, de látványosat estek is. De a mi életfelfogásunkban ott a megbocsátás is. Ezt mondjuk el minden este, amikor a gyerekeinket még az Úr imájára tanítjuk: „miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.
Igen, azt is tudom, hogy akik a másik oldal elkötelezettjei vagy hívei, s e sorokig eljutottak, most is inkább lesajnálást éreznek. Ahogy ők mondanák, szánalmat. Pedig most már így, a sorozatban negyedik kétharmad után ideje lenne alászállni a vélt szellemi magasságokból és megpróbálni megérteni bennünket, egyszerű földhözragadtakat is. Isten, haza, nemzet, család. Keresztény Európa.
Portik Vilmos