Avagy 6+1 megválaszolatlan kérdés a megégetett szavazatok ügyében
Szerző: Portik Vilmos
Ez itt egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Marosvasarhelyiek.ro munkaközösségének álláspontját, de mivel szeretjük az érdekes vagy elgondolkodtató szövegeket, örömmel tesszük közzé. Ha vitába szállnál, vagy új témában osztanád meg a véleményedet, küldd el te is a hirek@marosvasarhelyiek.ro címünkre!
Nagy port kavart a hazai, de a magyarországi sajtóban is az a hír, miszerint szerdán este, illegális szemétlerakóhelyen, kidobott zsákokban, megégetett levélszavazatokat találtak. Az eset eleve több kérdést vet fel, mert ha valaki valóban el szerette volna tüntetni a magyarországi ellenzéki pártokra leadott szavazatokat, akkor miért nem semmisítette meg, égette el? Mármint úgy rendesen. Beteszi az ember a kályhába, meggyújtja, s főz magának egy tojást és teát reggelire. A válasz egyszerű: nem az volt a cél. A szándék sokkal egyértelműbb ennél: balhé. Balhé, amivel le lehet járatni a külhoni magyar állampolgárok jogát a szavazáshoz. Feltételezhetően azt akarták elhitetni, hogy itt, azaz mifelénk a szavazás elképzelhetetlen csalás nélkül, mi több, mi, erdélyiek, s mindazok, akik közreműködést vállalnak a szavazatok főkonzulátusokra való eljuttatásában, mindannyian csalunk. Azt akarják sugalmazni, hogy a begyűjtött borítékokat egyenként kibontották, és kidobták azt, ami nem a kormányzó pártokra volt behúzva. A „jeddi tudosító” legalábbis alannyal és állítmánnyal ezt szerette volna sejtetni. Csakhogy volna itt néhány megválaszolatlan kérdés:
1. Miért dobná ki valaki a borítékokat egy olyan szeméttelepre, amely ugyan nincs szem előtt, de „teljesen véletlenül” mégis rá lehet bukkanni?
Mert kézenfekvő. Nem kell messze menni vele, és ha odairányítják, az újságíró könnyen megközelítheti. Ha tényszerűen manipulálni akarta volna „a tettes” a szavazatokat, akkor milliónyi más megoldás állt volna a rendelkezésére, hogy nyomtalanul eltüntesse a szavazólapokat anélkül, hogy ki kellene mozduljon a házból. De az illető azt választotta, hogy holmi építkezési törmelékkel elegyítve helyezi el az út melletti illegális lerakóhelyen. Életszerű. De tényleg.
2. Miért hívja fel telefonon egy névtelen feljelentő épp egy román nyelvű hírportál újságíróját?
Itt érdemes visszakanyarodni kicsit az elmúlt heti történésekre, amikor Márki-Zay Péter Marosvásárhelyre is ellátogatott. Az ellenzéki miniszterelnökjelölt „sajtóértekezletét” olyannyira a kertek alatt lopakodva szervezték, hogy a magyar újságírók a román nyelvű sajtó képviselőitől értesültek az eseményről. Fölöttébb érdekes hasonlóságot mutat a helyzet! Az a személy, aki odavetemedett az úttesttől nem messze eső illegális szemétlerakó helyre, névtelenségbe burkolódzva, egy azóta már nem elérhető telefonszámról újfent egy román nyelvű portál újságíróját, egy egyébként köz- és elismert marosvásárhelyi újságírót hívott fel. Lévén az illető portálon nincs feltüntetve egyetlen telefonszám sem, vélhetően az újságírót a személyes mobilszámán érte el. Vagyis megvolt neki a telefonszáma. Azaz nem Fruzsi néni a Bartók Béla utcából járt éppen arra, hanem olyasvalaki, aki elővette a telefonját, s felhívta a város közismert újságíróját.
3. Mennyi a valószínűsége annak, hogy aki ilyet talál a mezőn, annyira megbotránkozik, hogy azonnal telefonál az illető újságírónak, és feljelentést tesz a rendőrségen?
Ha román ember, szinte biztos, hogy fel sem tűnik számára, hogy amit lát, az esetleg fontos irat lenne. Ha esetleg mégis felismeri, mennyi a valószínűsége, hogy akar vele foglalkozni? A rendőrségi feljelentés, újságíró értesítése csak plusz bürokrácia, nyűg, az olyan ember számára, aki éppen egy illegális szemétlerakóhelyen kódorog (mondjuk pl. maga is szemetet akar elhelyezni). Hacsak nem kutyasétáltatás közben ér rá éppen annyira, hogy állampolgári elhivatottságból vállalja a feljelentéssel együtt járó űrlapok kitöltését, nyilatkozatok megírását, netán a mikrofonok előtti szereplést. De nem. Amint azt a történések mutatják, idáig nem terjedt az állampolgári kötelességtudat.
4. Mi értelme érvénytelen szavazatokat megsemmisíteni? Ezzel pontosan milyen „kárt” okoznak a magyarországi ellenzéknek?
A megtalált alomban egyetlen érvényes szavazat sem volt. Nem csak a gyermekvédelmi népszavazás ívei, de még a személyazonosító nyilatkozatok is hiányoztak. Márpedig ezek nélkül a szavazat érvénytelennek minősül. Még pontosabban: az eddig rendelkezésre álló információk szerint minden olyan elem hiányzott, ami legalább kiindulópontot szolgálna arra vonatkozóan, hogy kiktől származnak ezek az ívek.
5. Miért követeli azonnal az ellenzék főjelöltje erre a műbalhéra hivatkozva minden határon túli szavazat megsemmisítését?
Mert az egész hisztériának ez volt a lényege. Megpróbálni érvényteleníttetni a határon túli szavazatokat, lejáratni a külhoni magyarok szavazati jogát, sőt, ennél tovább mentek, ez volt a magyarországi baloldal legerősebb mozgósító üzenete az utolsó két napra. Megint megtaláltak, megint ellenünk hangoltak. Ezúttal is az uszítás eszközét választották. Pedig molinót nyomtattak azzal a felirattal, hogy „akkor is szeretnek bennünket, ha nem rájuk szavazunk”. Valójában viszont a következő hangzott el a szájukból, amikor összedugták a fejüket: „úgysem szavaznak ránk, az ő soraikban nincs már veszíteni valónk, ellenben itthon lehet plusz tízezer szavazó, akiket ez annyira felháborít, hogy elmennek az urnáig”.
6. Miért hozta létre a legharsányabb ellenzéki hírportál már februárban a március 31-én robbanó ügyről beszámoló cikket?
A főszerkesztő technikai hibára hivatkozik, de ezt a magyarázatot legalább annyian fogadják kételkedve, mint amennyien lelkesen osztották a „bizonyítéknak vélt” kamusztorit. Ami viszont tény: a képernyőmentések magukért beszélnek:
+1 Finoman szólva az is érdekes és sokatmondó, hogy a hírek szerint csütörtökön a rendőrség egyetlen magyar újságírót talált a helyszínen, a Marosvásárhelyi Rádió és több magyarországi ellenzéki médiában publikáló szerkesztőt.
Arra nem vetemednék, hogy összefüggést keressek az ő jelenléte és a történtek között. Különösen arra való tekintettel, hogy azt sem tudjuk, történt-e egyáltalán törvénytelenség. Elvégre mindenki azt csinál a szavazólapjával, amit akar. De azt viszont elkeserítőnek tartom, hogy az illető személy ezúttal is inkább aktivistaként, kampányrikkancsként viselkedett, mintsem újságíróként. Újságíró ugyanis olyan állítást nem ír le, amelynek igazságtartalmáról másik három forrásból meg nem bizonyosodott. Márpedig ő leírta, megnevezte, hogy kiket tart felelősnek, kik nem kezelték szerinte kellő biztonsággal a szavazatokat.
De hát ez is kézenfekvő. Tudja, hogy milyen módszerekkel lehet balhét csapni. És lássuk be, 13 szavazócédulát valószínűleg nem olyan nehéz összegyűjteni. Meg 60 üres borítékot sem. De ahhoz, hogy Erdélyben két ellenzékre leadott szavazat találjunk, valószínűleg háromszor ennyi lezárt borítékot kell felbontani. Ez viszont már jóval nehezebb.
Mindent összevetve nem találom azt az egy elemet, ami elhitetné velem, hogy ez a történet igaz. Jól megtervezett, de hanyagul kivitelezett figyelemelterelés. Arra viszont jó. Na és arra, hogy azok a Magyarországon élők, akiket eddig is zavartak a határon túli magyar állampolgárok, most még nagyobb ellenséget lássanak bennünk. Élő bizonyítéka annak, hogy a cél szentesíti az eszközt. A választások lejárnak, remélhetőleg a nemzetben gondolkodók tovább kormányoznak. Mi, erdélyi magyarok sem csalók, sem hazudozók nem vagyunk, ellenben hűségünk a nemzet ügyéhez határtalan. Ez pedig éppen elegendő lesz, hogy magunkban ezért is megbocsássunk. Ami pedig bennünket, marosvásárhelyieket illet, nekünk viszont ezúttal is maradnak a szégyenfoltok. Ez alkalommal is minket választottak egy, az egész Kárpát-medencében hullámokat verő botrány helyszínéül. Ha ez is a mi egyik keresztünk, hát visszük. Még. Amíg bírjuk.
Portik Vilmos