Három napra megnyílik a Petőfi kávéház a Marosvásárhelyi Várban. A Petőfi Sándor-emlékév tiszteletére a költő nevére keresztelt kávéház március 13-15. között nemzeti ünnephez kapcsolódó programokkal várja a kicsiket és nagyokat. A csákókészítéstől a bajuszversenyen át a történelmi előadásig igencsak szerteágazó a program.
A Vásárhelyi Forgatagot szervező Marosvásárhelyért Egyesület az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal közösen tiszteleg a Petőfi kávéházzal az 1848-as forradalom hőseinek emléke előtt.
Az Erdélyi Hagyományok Háza vasárnap, hétfőn és kedden délelőtt kézműves foglalkozásokkal várja a gyerekeket. Lesz kokárda- és csákókészítés, lovacskakészítés zokniból, és mézeskalácsokat is díszíthetnek a lurkók. Ugyanakkor élőszavas mesemondással, Erdőfű koncerttel és táncházzal is készül az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Hétfőn, március 14-én a Szászcsávási Dalárda: Tisztelet a hősöknek című műsorára kerül sor, melynek keretében katonadalokat és hazafias dalokat hallhatunk a kórustól. Az előadás a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében lesz március 14-én 19 órától.
A Petőfi kávéház programkínálatban szerepel még borkóstoló, huszárbemutató, Stílus a magyar elnevezésű divatbemutató, előadások és beszélgetések, megszervezik az első Pilvax Activityt, és ki nem maradhat a bajusz- és szakállverseny sem. Jelentkezni lehet Petőfi hasonmás fotóversenyre is, ám akik csak egy kávéra, beszélgetésre térnének be a rögtönzött kávéházba, azokat is várják vasárnap 10 és 20 óra között, hétfőn és kedden 9 és 21 óra között. A Petőfi kávéház helyszíne a várban a Házasságkötő teremmel szemben, a Vár galéria alatt levő teremben lesz.
𝓟𝓮𝓽𝓸̋𝓯𝓲 𝓴𝓪́𝓿𝓮́𝓱𝓪́𝔃 𝓹𝓻𝓸𝓰𝓻𝓪𝓶𝓳𝓪
𝗠𝗮́𝗿𝗰𝗶𝘂𝘀 𝟭𝟯., 𝘃𝗮𝘀á𝗿𝗻𝗮𝗽
10.00-12.00 Kézműves foglalkozások gyerekeknek: lovacskakészítés (zokniból) Starmüller Katival, kokárda- és csákókészítés Kelemen Verával, kötélverés
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Partner: Világló Egyesület
12.30-13.30 Az Erdőfű magyarországi népi kamarazenekar gyerekkoncertje
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
13.30-14.30 Huszárok bemutatkozása. Tudnivalók, érdekességek a huszárok múltjáról és jelenéről
14.00-15.00 Kézműves foglalkozások gyerekeknek: lovacskakészítés (zokniból) Starmüller Katival, kokárda- és csákókészítés Kelemen Verával, kötélverés
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Partner: Világló Egyesület
16.00-17.30 Stílus a magyar – divatbemutató (Kádárok bástyája)
18.00-19.00 Bajusz- és szakállverseny
20.00-21.00 Az Erdőfű magyarországi népi kamarazenekar koncertje (Kádárok bástyája)
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
21.00-02.00 Táncház (Kádárok bástyája)
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
𝗠𝗮́𝗿𝗰𝗶𝘂𝘀 𝟭𝟰., 𝗵é𝘁𝗳ő
09.00-11.00 𝑮𝒚𝒆𝒓𝒆𝒌𝒑𝒓𝒐𝒈𝒓𝒂𝒎𝒐𝒌 kisiskolásoknak: mézeskalács-díszítés Köllő Melindával (bejelentkezéshez kötött)
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
11.00-13.00 𝑮𝒚𝒆𝒓𝒆𝒌𝒑𝒓𝒐𝒈𝒓𝒂𝒎𝒐𝒌 iskolásoknak: A kokárda történetét ismerteti Tekei Erika kultúrakutató, kokárda- és csákókészítés Kelemen Verával (bejelentkezéshez kötött)
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
17.00-18.00 𝑨 𝒏ő𝒌 𝒔𝒛𝒆𝒓𝒆𝒑𝒆 𝒂 48-𝒂𝒔 𝒇𝒐𝒓𝒓𝒂𝒅𝒂𝒍𝒐𝒎𝒃𝒂𝒏 – Tamási Zsolt történész képes előadása
18.00-19.30 𝑷𝒊𝒍𝒗𝒂𝒙 𝑨𝒄𝒕𝒊𝒗𝒊𝒕𝒚
19.00 Szászcsávási Dalárda: Tisztelet a hősöknek (A Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelye – 1848 sugárút, 47. szám)
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
19.30 Élőszavas mesemondás Erdei Beátával
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
𝗠𝗮́𝗿𝗰𝗶𝘂𝘀 𝟭𝟱., 𝗸𝗲𝗱𝗱
09.00-11.00 𝑮𝒚𝒆𝒓𝒆𝒌𝒑𝒓𝒐𝒈𝒓𝒂𝒎𝒐𝒌 iskolásoknak: A kokárda történetét ismerteti Tekei Erika kultúrakutató, kokárda- és csákókészítés Kelemen Verával (bejelentkezéshez kötött)
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
11.00-13.00 𝑮𝒚𝒆𝒓𝒆𝒌𝒑𝒓𝒐𝒈𝒓𝒂𝒎𝒐𝒌 iskolásoknak: mézeskalács-díszítés Köllő Melindával (bejelentkezéshez kötött)
Szervező: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
18.00-19.00 Petőfi Marosvásárhelyen és ’48 eseményei– interaktív beszélgetés Kálmán Attila történésszel
19.30 Borkóstoló (előre kell jelentkezni)
𝑆𝑧𝑒𝑟𝑣𝑒𝑧𝑜̋: 𝑊𝑖𝑛𝑒𝑘𝑜𝑜𝑙𝑡𝑜𝑢𝑟