Nem hozható összefüggésbe az ukrajnai háborús helyzettel az a felkérés, amelyet a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság intézett a családorvosokhoz.
A Katonai Híradó Facebook oldalán tájékoztat, hogy az intézmény által küldött átiratot egyesek úgy állítják be, mint bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az Ukrajnában kialakult helyzet miatt besorozni készülne a román állam a 18 és 35 év közötti férfiakat.
adatfrissítésről szól a dokumentum
A közösségi hálózatokon terjedő dokumentum szerint a Közegészségügyi Igazgatóság a családorvosoktól azt kérte, hogy a 18 és 35 év közötti férfiak jegyzékét küldjék el, akik olyan betegségekben szenvednek, ami miatt alkalmatlanok a katonai szolgálatra.
Arra kérünk mindenkit, hogy hiteles forrásokból tájékozódjanak, ellenőrizzék le legalább 3 helyen az adott hírt, hogy megbizonyosodjanak, valós az adott hír vagy sem – írja bejegyzésében a Katonai Híradó
A Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű híradójának nyilatkozó Iulia Băilă családorvos megerősítette, hogy minden Maros megyei családorvos kapott egy ilyen átiratot.
Első látásra ijesztőnek tűnt a levél. Bevallom pánik hangulat uralkodott el. Érdeklődtünk, a Kolozs megyei kollegáktól, ők nem kaptak ilyen felkérést. Tüzetesebben megnézve, rájöttünk, hogy ez valójában egy adatgyűjtési megkeresés. A családorvos ismeri a páciensek kórtörténetét, de azt nem tudja megállapítani, hogy egy személy alkalmas-e vagy sem a katonai szolgálatra.
A Nemzetvédelmi Minisztérium közleményében felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy ezeknek az adatoknak a frissítésére minden évben sor kerül. (marosvasarhelyiek.ro)