Rendkívül sikeresnek bizonyult az a segélygyűjtési akció, amelyet Marosvásárhelyen hirdettek meg az ukrajnai menekültek támogatására.
A „Sprijin Ucraina – Mures” címszóval meghirdetett akciónak az Office Sajtóklub biztosította a helyszínt. Egy nap alatt 23 ezer lej készpénz és egy teherautónyi adomány gyűlt össze.
A támogatással szombaton reggel indultak útnak a kezdeményezők: Ioana Șerban és Ștefana Roman
A segélycsomagokban ruhák, tartós élelmiszerek, gyógyszerek, egészségügyi fogyóeszközök és antibiotikum van.

A csapathoz csatlakozott a Marosvásárhelyi Rádió román szerkesztőségének riportere, Vlad Todoran is.
Megkeresésünkre Vlad így nyilatkozott:
„Reggel indultunk Marosvásárhelyről 3 zsúfolásig megtelt személygépkocsival és egy kisteherautóval. Dél körül érkeztünk Szaploncára. A térségben 100-150 ukrajnai menekült van, zöme átutazóban. A helyiek azzal segítenek, amivel tudnak. Néhány panzió alacsony árakon biztosít szállást egyeseknek.
A marosvásárhelyi csapat négy tagja ma a határra megy, ott szeretnék fogadni a segélykérőket.”

a Szaploncán tartózkodó menekültek állapota kielégítő, de jobbára hallgatagok, nem szeretnének válaszolni a sajtó kérdésére
– mondta a Marosvásárhelyi Rádió román szerkesztőségének munkatársa.
A gyűjtés folytatódik, felajánlásaikat továbbra is átveszik a Bolyai téri Office klubban, hétköznapokon 17.00 és 19.00 óra, illetve hétvégén 14.00 és 19.00 óra között. (marosvasarhelyiek.ro)