ÉletmódKultúra

Vizi Imre az Eurovízió után: nem veszítettem semmit

fotó: TVR1

Kapott rendesen a zsűri a tévénézőktől a romániai Eurovízió elődöntője után, ugyanis nem aratott sikert a tíz továbbjutó. A szombati élő műsorban esett ki Vizi Imre is, aki egyetlen magyar előadóként, a Sparrow című versenydalával szeretett volna kijutni Torinóba. Nem sikerült. A műsor utáni érzéseiről, a hogyan továbbról faggattuk a marosvásárhelyi dalszerzőt, énekest.

– Eltelt már két nap az eurovíziós szereplésed óta. Hogy érzed most magad? Mit kaptál? Mit vesztettél?

– Ó, hát veszíteni nem veszítettem abszolút semmit. Sőt, van egy nagyon vagány felvétel a dalomról. Én meg annyira büszke vagyok, mert én ezt a dalt megcsináltam Maros megyében, a bátosi stúdiómban, utána az ArteMiss Kvartettel felvettük a vonósokat, utána Marosvásárhelyről a Navarra Dancet hívtam, Macaveiu Blankát meg Kányádi Gyurit táncolni. Ez az produkció teljesen Maros megyei lett. Olyan büszke vagyok erre a produkcióra, hogy engem nem érdekel, hogy továbbjutottam vagy sem. Úgy örvendek neki, hogy olyan jól összejött a pillanat, nagyon jól képviseltem a megyémet.

–  Megtapsolt a zsűri is, kaptál két értékelést is.

–  Nem húzták le a produkciómat. Amit mondott Randi, azt nem mondta rosszul, visszahallgattam a felvételt, volt egy-két hely, ahol nem volt egészen tiszta a hang, elismerem. Én örülök, hogy így értékelte, visszahallgatva, meghallottam én is, amit mondott. Igaza volt.

Én nem vagyok olyan, hogy azt mondjam, hogy a művészi önkifejezésemnek kellett az a két hamiskás hang.

Nem. Igaza volt.

–  Az Eurovízió Facebook-oldalán azonban az látszik, hogy a tévénézők nem voltak elégedettek a tíz továbbjutóval. Kapott a zsűri rendesen. Az elsöprő többség elégedetlen. Te hogy látod a zsűri döntését?

– Én egyetérthetek vagy nem a döntésükkel, az most mindegy. Nekem is volt pár kedvencem, az enyém is nagyon jó pillanat volt, szerettem volna továbbjutni.  Nem akarok azonban elítélni semmilyen döntést addig a pillanatig, amíg nem látom meg annak a döntésnek az eredményét. Most arra készülünk, vagy most már ők arra készülnek, hogy valamelyik ebből a tíz előadóból majd Romániát képviseli Torinóban. Na, most az a kérdés, hogy bejutunk vagy nem jutunk be a döntőbe és hogyan képviseli majd az a dal az országot. Ez a zsűri felelőssége. Én csak akkor kezdem el szapulni a zsűri döntését, miután meglátom, hogy az a döntés nem volt jó. Eddig nem értek egyet teljes mértékben a zsűri döntésével, de nem mondhatok semmit, mert lehet, hogy nekik van egy bizonyos irányuk, ahová el szeretnék vinni ezt az egészet. És valamelyik előadó abból a tízből lehet, hogy jól teljesít, s elhozza azt, amit kell. Ha nem, akkor majd szapuljuk őket.

A Navarra Dance táncegyüttes két tagjával az Eurovízió színpadán fotó: TVR1

– A maradék tízből neked van személyes kedvenced?

– Igen. Kicsit elfogult is vagyok, mert Kyrie Mendel iskolatársam volt a színiegyetemen a román tagozaton. Ő csak az alapképzést végezte el, utána elköltözött Bukarestbe, és az ottani operettszínházban dolgozott nagyon hosszú ideig. Utána meg nagyon sokáig zenélt külföldön, s utána hazajött és ezzel a névvel bejelentkezett. Szerintem nagyon szépen átadta azt, amit át kellett adjon. A dal nem egy kimondottan euróvíziós, robbanékony dal, de egyiket sem látom robbanékonynak amúgy. A másik Alex Parker és Bastien, és még van egy, Basko. Ez a három. Persze az egyik nagy kedvencem, Elisa G, ő is kiesett, de vele csütörtökön már stúdiószesszióm van, ennek örülök.

– Akkor lett egyéb hozománya is ennek az eurovíziós szereplésnek? Többen ismertek meg, olyanokhoz jutott el a dalod, akikhez eddig nem?

– Lehetséges, bár a közösségi médiámban nagy változás nem történt. A Román Televízió mindent megtett, amit tudott, ahhoz, hogy a lehető legjobban menjen minden.

Voltak kisebb-nagyobb hibák, igaz. Azt viszont meg kell adni a TVR-nek, hogy a technikai feltételek kifogástalanok voltak.

És én nagyon hálás vagyok a teljes stábnak. Mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. A szívüket, lelküket odatették. A nénik jöttek ötpercenként, hogy ki kell-e vasalni, meg kell-e varrni valamit. Emellett pedig a legeslegújabb technika volt, keverőtől, mikrofonig minden feltétel a legjobb volt. Voltak bakik, de ami a zenélés részét illeti, nagyon jól hangzott az egész.

– Hogyan tovább? Mivel foglalkozol most?

– Éppen egy kis reklámfilm forgatásáról jövök, mert egy szemüvegkeret-márkának a romániai márkanagykövete vagyok. Volt egy megbeszélésem Elisa G-vel és a csapatával, csütörtökön már dolgozunk, szerdán Magyarországnak dolgozom. Aztán stúdió, stúdió, adom ki a dalokat. Már készítek egy román dalt, a következő magyar dalomon is dolgozom. Nagyon feldobott ez az egész, rengeteg tervem van.

– Lassan elkezdődik a koncertezős időszak is majd.

– Igen, de tudd meg, hogy

már nem aggódom annyira, mint ezelőtt két évvel, mert már nem csak koncertekből élek.

Addig sem, de most nagyon nagy hangsúlyt fektetek a dalszerzése. Olyan szép dolgot készítettünk, Kovács Norbival és Szabó Előddel. Alig várom, hogy lássátok.

Kapcsolódó

Lezárják az Enescu utcát a Múzeumok éjszakáján

Rigmányi Eszter

Lámpa le, kultúra be! – Töltsük a szombat éjszakát a múzeumokban!

Pápay Kamilla

Megújul a Maros megyei önkormányzat épülete

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek