Előzetesen sokkal szorosabbnak ígérkezett a találkozó Kolozsváron.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, 11. forduló:
„U” Kolozsvár – Sirius KK Marosvásárhely 34–61 (12–16, 6–16, 6–15, 10–14)
A két csapat nem csak szomszédos megyében tevékenykednek, hanem a táblázatban is egymás mellett haladnak, győzelmével azonban a Sirius megelőzte riválisát és ötödik a tabellán.
A találkozón a hazaiak 7-2-ig vezettek, azonban Carmin Popa együttese zsinórban 13 pontot szerezve – akkor még nem tudtuk – de véglegesen magához ragadta a kezdeményezést. Igaz, az első kis szünetben még csak 4 pont volt a marosvásárhelyiek előnye, ez azonban folyamatosan nőtt, első sorban a remek védekezésnek és a hazaiak pontatlanságának is köszönhetően. kolozsvár az egész mérkőzésen mindössze 16(!)%-kal dobott mezőnyből, igaz ezúttal a vásárhelyi oldalon sem ültek pontosan a dobások – 37%-on zártak Carmin Popa tanítványai.
A második és a harmadik negyedben is csak 6 pontig jutottak a kolozsváriak, így pedig nem lehet meccset nyerni. Bár az utolsóban ismét 10-ig jutottak, az összesen megszerzett 34 pont csak kettővel több, mint amennyit a Siriusosok az első félidőben termeltek.
A marosvásárhelyiek pontszerzői: Griffin 18 (1×3) + 15 lepattanó, Sherrill 17 (1×3) + 14 lepattanó, Sólyom 12, Chiș 3 (1×3), Allen 3 (1×3), Mircea 3 (1×3), Badi 3, Lipovan 2. Játszott még: Czimbalmos, Feiseș, Anca, Oancea.
Carmin Popa együttese csütörtökön 18 órától a Bukaresti Agronomiát látja vendégül a Sportcsarnokban, amolyan évzáróként. (marosvasarhelyiek.ro)