Advent negyedik vasárnapján ismét szép számban állták körül a Bolyai téren felállított koszorút.
A Marosvásárhelyért Egyesület hagyományteremtő szándékkal, közösségi eseményként szervezte meg a négy vasárnapon át tartó gyertyagyújtást. A történelmi egyházak részvételével az adventi várakozás közös élménnyé vált.
Az egyesület elnöke Balogh Katalin ünnepi beszédében köszönetet mondott a történelmi egyházaknak, hogy a rendezvényszervezők mellé álltak.

„köszönjük az unitárius, a katolikus, az evangélikus és a református egyház ünnepi igehirdetését és köszönjük ugyanakkor azoknak a művészeknek, zenészeknek és kórusoknak, akik végigkísérték az eseményt”

Az adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtását Csenteri Levente református lelkész igehirdetése előzte meg. Az igehirdetést követően az Ugron Noémi zenetanár vezette Bolyai Farkas Elméleti Líceum kórusának és zenekörös diákjainak előadását hallgathatták meg az egybegyűltek.

A bűnbánatot jelképező negyedik gyertya meggyújtásához a 30-as számú gróf Teleki Sámuel cserkészcsapat hozta el a Betlehemi békelángot.

A rendezvény végén a jelenlevők együtt énekelték el a Mennyből az angyal című dalt.
Köszönjük, Marosvásárhely! (marosvasarhelyiek.ro)