Fotók: Sălceanu-Nagy Viorel
Ezúttal is sokan állták körül a Bolyai téren elhelyezett adventi koszorút, amelyen nyoma nem volt annak, hogy napokkal ezelőtt megrongálták.
A résztvevők száma azért lehetett enyhén magasabb mint múlt héten, mert nyomatékosítani akarták, hogy ennek a koszorúnak helye van azon a téren. A második gyertya pedig a reményt fejezi ki. Ezt hangsúlyozta a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke, Balogh Katalin is:

„Az elmúlt hét ugyan nem volt megpróbáltatásoktól mentes, mégis sikerült itt a Bolyai téren, az adventi koszorú körül újra egymásra találni. A második gyertya a reményt jelképezi. Őrizzék meg a reményt Marosvásárhelyben és közösségünkben.”
Az adventi koszorú második gyertyának meggyújtását a Bolyai téri unitárius egyházközség lelkésze áldotta meg. Nagy László hangsúlyozta:

felelősségünk megtartani magyarságunkat és gondoskodni arról, hogy évtizedek, századok múlva is legyen magyar szó, magyar dal ezen a téren
A gyertyagyújtást követően Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina színművésznők ünnepi műsorát hallgathatták a jelenlevők, majd egy közös énekléssel zártuk a rendezvényt.

A Bolyai térről a tömeg java része a város főterére sietett, ahol ma este felkapcsolták az ünnepi fényeket. (marosvasarhelyiek.ro)