fbpx
Ajánló Közélet Kultúra

Megnyitja kapuit a Karácsonyi Vásár

Pénteken, december 3-án nyitja meg kapuit a több mint háromhetes Karácsonyi Vásár Marosvásárhelyen – tájékoztat közleményében a szervező Parapács Egyesület.

A több helyszínre tervezett, nagyszabású vásári esemény nem csak az ajándékvadászokat várja széles kínálattal, a programsorozat igazi karácsonyváró hangulatot kíván teremteni a városban.

a vásár több helyszínen zajlik majd

Ünnepi díszbe öltözött a Színház téri karácsonyfa, körülötte kézművesek, helyi termelők standjain válogathatunk majd ajándéknak valót, de nem hiányzik a meleg ital és a harapnivaló sem a kínálatból.

A Vársétányon is különlegességnek számító ajándékok és ínyencségek kaptak helyet a vásárban, de a Vársétány és a vár közötti parkolóba költözik idén a legkisebbek kedvence, a Gyermekváros is. Az ünnepek ideje alatt is működik majd a várbeli korcsolyapálya.

Az először megszervezett Karácsonyi Vásárnak most még korlátokat szab a járványhelyzet, de hagyományteremtő szándékkal terveztük, így reméljük, évről évre bővülni és épülni fog.” – írják a szervezők.

A programokkal tarkított Karácsonyi Vásár egészen karácsonyig lesz nyitva, mindkét helyszínen december 3. és 24. között hétköznap 15 és 21 óra között lehet látogatni, a hétvégéken pedig 11 és 21 óra között. Az utolsó héten, azaz december 20-24. között hétvégi program szerint várják a termelők és kézművesek a vásárlókat a Színház téren és a Vársétányon is. (közlemény)

Ajánlott bejegyzések

Online borkóstoló

krakoczi

Júliustól kizárólag a háziorvosoktól kérhető a koronavírus elleni oltás

Szász Cs. Emese

Százezer résztvevőre számítanak a VIBE szervezői

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben