A Református Kollégium felújítási munkálatai során megtalálták a tanintézmény 1908. szeptember 10-én elhelyezett alapkövét.
A püspökség kérésére kiemelték az 1 m hosszú, 80 cm széles és 60 cm magas kolozsvári fehér homokkőből készült követ az épület jobb szárnyának a középső tartófalából. A kiemelés a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum képviselője, Dr. Csók Zsolt, a régészeti feltárások vezetője által koordinált Maros Megyei Múzeum-i csapat szakmai felügyelete mellett zajlott.
Az alapkőbe helyezett időkapszula felnyitását a Maros Megyei Múzeum restaurátorai fogják végezni a Műtárgyvédelmi osztály vezetőjének a felügyelete mellett.
az eseményre november 22-én, 15 órai kezdettel kerül sor a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében
Az időkapszula kinyitását élőben közvetítik a Maros Megyei Múzeum és az Erdélyi Református Egyházkerület Facebook oldalán.
a kollégium terveit 1906 és 1907 között készítette Baumgarten Sándor budapesti műépítész
A Maros Megyei Múzeum közleményéből az is kiderül, hogy az egyházi gyűlés jegyzőkönyve szerint 1908 március 31-én a Városi Tanács is jóváhagyta az építkezést és 1909 augusztus 3-án befejeződtek a munkálatok. (marosvasarhelyiek.ro)