fbpx
Közélet Kultúra

Románia Csillaga érdemrenddel tüntetik ki Markó Bélát

A költő 70. születésnapja alkalmával állami kitüntetésben részesül. Klaus Iohannis államfő kedden írta alá az erről szóló rendeletet.

A Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozatát a magyar nyelvű írott kultúrához való kivételes hozzájárulása, valamint a demokrácia és az etnikumok közötti párbeszéd erősítéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseként ítélte oda az államelnök Markó Bélának.

Markó Béla Kézdivásárhelyen született 1951. szeptember 8-án. Költő és író, tanár, szerkesztő, politikus. Főszerkesztője volt a Marosvásárhelyen kiadott Látó című irodalmi folyóiratnak.

Az 1989-es változások után kezdett el aktívan foglalkozni politikával .

A Maros Megyei Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja és alelnöke. 1990–től Maros megyei szenátor, 1990–1991-ben az RMDSZ Országos Elnökségének tagja volt. 

1993 januárjától 2011 februárjáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. A Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke. Tagja a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Írószövetségnek és a Szépírók Társaságának. (marosvasarhelyiek/Agerpres/Wikipédia)

Ajánlott bejegyzések

Újabb összeíró pont és egy zöldszám a marosvásárhelyi népszámlálás gördülékenyebbé tételéért

Szász Cs. Emese

Olcsó húsnak, híg a leve…

zkadar

Lebontották a „ballont”. Jogosan? Hogyan tovább?

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben