KözéletSport

Marosvásárhelyen az olimpiai érmes Lőrincz testvérek!

Ma 13 órakor, a Kultúrpalota Kistermében tartanak közönségtalálkozót.

Tokióban Lőrincz Tamás aranyérmes, Lőrincz Viktor pedig ezüstérmes lett a birkózók versenyében. Az újságok szalagcímen közölték a hírt, szenzáció, kuriózum, világhír jelzőkkel. Egyéni versenyszámban magyar testvérpár nem szerzett még érmet.

„Mindig tartottuk egymásban a lelket. Tomi Rio után abba akarta hagyni, akkor én húztam őt, ő pedig a térdműtét és a koronavírus-fertőzés után támogatott engem” – fogalmazott Viktor egy interjúban. „A reggeli mérlegelés után visszamentem a faluba, mindent kikapcsoltam, Viktor meccsét sem néztem, azt tudtam, hogy a némettel birkózik. Aztán Szőke Alex belépett a szobába, bekapcsolta a tévét, megkérdeztem, mi van, erre mondta, hogy tíz másodperc van hátra, és nekünk jó. Azt hittem, elájulok, ott már tudtam, hogy akkora erőt ad neki, hogy eljut a döntőig. Nekem is erőt adott” – emlékezett vissza Tamás egy másik beszélgetés során.

Különös kapcsolat köti össze a sportoló testvérpárt, ezt Tokióban is megtapasztalta Kádár Zoltán újságíró, aki a két élsportolóval beszélget a Kultúrpalota kistermében.

A Kultúrpalotában az egészségügyi maszk viselése kötelező. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Fokozódik a hajsza Gânj Emil után – a rendőrség helikopterekkel is kutatja az erdős vidéket

Rigmányi Eszter

Drámai mentés Marosvásárhelyen: 12 éves fiú esett egy 4 méteres aknába

Rigmányi Eszter

Búcsú a felesleges köröknek – egyszerűsödik az ügyintézés

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek