GazdaságKözéletKözigazgatás

Megújul a városi autóbuszpark

November végéig 20 új autóbusszal bővül a Közszállítási Vállalat autóparkja. Soós Zoltán polgármester Facebook bejegyzésben tájékoztat arról, hogy 80 nap múlva a városba érkeznek a járművek.

Aláírtuk a szerződést és konkrét egyeztetések után abban is megállapodtunk a gyártóval, hogy 80 napon belül leszállítanak 20 diesel autóbuszt. Az autóbuszpark állapota már évek óta égető probléma a városban, ennek megoldása pedig egyaránt fontos a közösség minden tagjának. A 20 diesel buszt hibrid és elektromos buszok is követik majd – írja bejegyzésében a városvezető.

A polgármester májusban írta alá a tömegközlekedést biztosító járművek vásárlási szerződését a Solaris lengyel elektromos buszokat gyártó cég képviselőjével. A városvezető akkor közölte, hogy az elektromos járművek beszerzésével egy időben, folyamatban van még két versenytárgyalás: 41 diesel és közel 40 hibrid autóbusz vásárlására. A jelen tájékoztatás szerint szűk három hónap múlva megérkezik az első 20 darab diesel autóbusz. (marosvasarhelyiek.ro) 

Kapcsolódó

Elnökválasztás-exit poll: Nicușor Dan – 54,9%, George Simion – 45,1%

Szász Cs. Emese

Átlagos részvétel az erdélyi megyékben az elnökválasztás második fordulóján

Szász Cs. Emese

Hét órai adatok: meghaladta az 50 százalékot a részvétel Maros megyében

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek