fbpx
Közélet Sport

Ismét megvetné a lábát a Ligában a Sirius!

Kiss István szerint jelzésértékű volt, hogy Marosvásárhely lehetett a házigazdája a sorsolásnak.

A Sirius Kosárlabda Klub elnöke szerint ez jelenti azt, hogy a Kosárlabda Szövetségnek és a romániai sportágnak szüksége van olyan hagyományokkal rendelkező városokra, mint Marosvásárhely.

A Sirius, másfél év után tér vissza a legjobbak közé. Kiss István szerint a túlélésre rendezkednek be, de megcélozzák a felsőházi rájátszást.

Úgy szeretnénk túlélni ezt az idényt, hogy egyben megalapozzuk a következő szezonokra is az anyagi biztonságot. Az elmúlt másfél év alaposan megtépázta az egyesületet, elég nehéz helyzetben vagyunk, de belevágtunk és reménykedünk.

A csapatot a közösségi oldalon fokozatosan mutatták be:

Három amerikait igazoltunk, mindhárman egyetemről jöttek. Viszont kellemes meglepetés lesz a marosvásárhelyi gyökerekkel rendelkező Sólyom Sára, akit Ausztriából sikerült hazahívni – őérte rengeteget küzdöttem.

A Sirius vezetője szerint semmit sem jelent, hogy egy újoncot, Botosanit kapták ellenfélként a Románia kupa első körében, ugyanis a moldvai együttes még csak most alakulgat, egyelőre még a szabályok betartása is nehézséget okoz számukra. Egyelőre még keresik a hazai játékosmagot. A bajnokságról Kiss István elárulta, hogy Botosani mellett egyelőre még Gyulafehérvár indulása is kétséges. (marosvasarhelyiek.ro)  

Ajánlott bejegyzések

Köztisztasági különadót vezetnek be Marosvásárhelyen

krakoczi

A.S.A. – talán az 54.-en ítéletet hirdetnek…

zkadar

Újra megszólal a Kultúrpalota orgonája!

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben