fbpx
Kultúra Megye

17 ezren buliztak a VIBE-on

Fotó: közlemény

Nagy erőkkel tért vissza a VIBE Marosvásárhelyre: a koncerteken, előadásokon, divatbemutatón, színházi előadásokon és egyéb programokon összesen 17 ezer ember vett részt szeptember 2-4. között – közölték a szervezők. 

A City Edition különkiadással készítettük elő a jövő évi fesztivált, ami a 2020-ról elhalasztott kiadás pótlása lesz. Azok, akik akkor jegyet vettek, a 2022-esre is bejöhetnek majd. A VIBE: The City Editiont pedig azért szerveztük, mert úgy gondoltuk, hogy az erdélyi fiatalok szeretnének végre, másfél év pandémia után újra itthon elmenni a legjobb magyarországi zenekarok koncertjeire. Így is lett, nagyon sokan kilátogattak a várba. Úgy értékeljük, hogy rendkívül sikeres volt a különkiadásunk, több ember jött el, mint amire számítottunk, és élettel töltöttük meg a marosvásárhelyi várat’’ – értékelte Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató a rendezvényt.

Bár ez nem a negyedik VIBE volt, hanem a VIBE: The City Edition, a szervezők nagy erőkkel készülnek a jövő évi fesztiválra. Elmondása szerint a következőt az eddigi legnagyobbnak tervezik, ha a járványhelyzet megengedi. „A szervezés újrakezdődött, hamarosan közlünk információkat, és találkozunk jövőre!” – tette hozzá a fesztiváligazgató. 

legtöbben a ByeAlex és a Slepp koncertjére voltak kíváncsiak

Fotó: közlemény

A résztvevők találkozhattak Dzsúdlóval, Konyhával és az Intim Torna Illegállal is.

Csütörtökön egy óriáskivetítőn meccsnézést is szerveztek. Ezen kívül napközben előadások és workshopok voltak a MOL Teraszon, és színházi előadásokat is láthatott a közönség.

Szombaton divatbemutató volt a vár udvarán. 

A szervezők közölték, hogy 2022-ben a VIBE – ot eredeti helyszínén, a Maros-parton szervezik. A tervek szerint június 30. és július 3. között kerül sor a fesztiválra – derül ki a közleményből. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Békésen zajlott le az év utolsó marosvásárhelyi tanácsülése

Noémi

Súlyos baleset Marosszentgyörgyön: gépkocsijába szorult egy nő

Szász Cs. Emese

Ákos tíz év után újra Marosvásárhelyen, ezúttal a Vásárhelyi Forgatagon

Szász Cs. Emese
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben