fbpx
Közélet Közigazgatás

Felszerelés- és személyzethiány a helyi rendőrségen

Fotó: FB

A helyi rendőrök munkájáról és körülményeiről tájékozódott tegnap a helyszíneken Portik Vilmos alpolgármester.

Egy olyan területről van szó, amelyet jogosan vagy jogtalanul elég sok támadás ér. Jobbítani pedig csak úgy lehet, ha közelebbről látjuk, ismerjük a problémákat – mondta az alpolgármester. A „valóság” egyik vetülete az idejétmúlt felszerelés és az elöregedett személyzet. „Nem egy népszerű szakma” – véli Portik Vilmos.

A tegnapi tapasztalatokról az alpolgármester azt nyilatkozta, hogy csak a felét sikerült átlátnia annak, amit maga elé kitűzött a helyi rendőrséggel töltött napon.

Részt vettem a reggeli eligazító gyűléseken, én is meghallgattam az éjszaka történtekről szóló általános jelentést. A diszpécserszolgálat működését közvetlenül is megtapasztaltam, a 12 órás váltásban ott dolgozó személyek azokra a kérdéseimre is érthető magyarázattal szolgáltak, amelyeket eddig nem értettem. Ezt követően a napi bejelentések szerinti helyszínekre kísértem el az építkezések ellenőrzéséért felelős rendőr kollégákat, amely ellenőrzéseken bírságot is kiállítottak. Még a délelőtti órákban kereskedelmi egységek, valamint piacok ellenőrzésére is elkísértem az ezekért felelős egységet, a tapasztalatom pedig az volt velük, hogy az egyenruha és a szakszerű fellépést tiszteletet parancsol. A 12 órás műszakot vezető személlyel a kövesdombon ellenőriztünk néhány olyan helyszínt, ahol gyakran helyeznek el illegális hulladékot, végül a napot a jogi osztályon zártuk, ahol ezrével dolgozzák fel a különféle bírságokat.”- írja FB bejegyzésében az alpolgármester

Portik Vilmos alpolgármester tervei szerint következő alkalommal a közrendvédelmi, közlekedési és környezetért felelős kollégákkal folytatja a helyszíni szemléket.

A nap következtetése egyelőre az, hogy mindannyian a 2021-es év kihívásainak megfelelő eredményeket várunk el egy olyan testülettől, amelynek a fejlesztését 15 éve halogatják, eszközeiben, gépparkjában, módszereiben és emberállományában is elöregedett, munkakörülményeivel pedig nem büszkélkedhetünk. Mindazonáltal több olyan kollégával is sikerült ma beszélgetnem, akikről meggyőződtem, hogy szeretik a munkájukat.

Portik Vilmos azt ígéri, hogy részletes beszámolót, konkrét adatokat és a jelenlegi helyzet ismeretében a változtatási javaslatokat a közeljövőben ismerteti. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Leváltották Makkai Gergely alpolgármestert

László Portik

Marosvásárhely is felkerült a jégkorong térképre

zkadar

Tiltakozik a vizsgadátumok módosítása miatt az MDT

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben