fbpx
Egészségügy Közélet Közigazgatás

Átadták a megújult onkológiát

Immár felújítva, korszerű felszerelésekkel ellátva várja a kezelésre érkező betegeket a Maros Megyei Kórház onkológiai részlege.

Az épületrészben egyszerre 60 beteget láthatnak el, járóbetegrendelőbe érkezőket és beutalt pácienseket egyaránt. A beruházás összértéke 12 millió lej – mondta el a tegnapi átadón az intézmény menedzsere dr. Ovidiu Gârbovan.

A felújított onkológia sajtónyilvános átvétele alkalmával a Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc elmondta:

A felújítások 2019-ben kezdődtek, és 2020 végére el kellett volna, hogy elkészüljenek, de egyebek mellett a koronavírus-járvány miatt, a munkálatok befejezésének időpontja eltolódott. A pandémia okozta helyzet mellett a késést az is befolyásolta, hogy terhelhetési és szerkezeti gondok adódtak az épületben, emiatt a terveket is meg kellett változtatni.

dr. Ovidiu Gârbovan elmondta, hogy az épületbe új felvonót is építettek. Megújultak a mosdók, az öltözők, a kórtermek. A járóbeteg rendelőbe új, kemoterápiás kezelésre alkalmas székeket helyeztek el. A napokban érkeznek az új ágyak és a szükséges gyógyszerek is. A menedzser közölte, hogy egy új, sugárkezelésre használt készüléket is be szeretnének szerezni. Az erre vonatkozó versenytárgyalást az Egészségügyi Minisztérium bonyolítja le.

A szakember emlékeztetett, hogy a rákos megbetegedések okozta halálesetek száma a második helyen szerepel Romániában. A kór kíméletlen éppen ezért fontos, hogy minél nagyobb figyelmet szenteljünk a daganatos betegek kezelésére. Ezzel magyarázható az is, hogy a Megyei Kórházban esedékes felújítási munkálatok közül elsőként az onkológiát korszerűsítettük – mondta dr. Ovidiu Gârbovan

A kórház menedzsere bejelentette, hogy néhány héten belül visszaköltöztetik a pácienseket az immár megújult onkológiára, és a járóbetegrendelőbe is fogadják a daganatos betegeket. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Új közbeszerzés a Kultúrpalota felújítására

zkadar

Karácsonyi történet a futópályáról

zkadar

Koronavírusos Mezőpanit polgármestere

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben