fbpx
Közélet Sport

Kosárlabda: Hajszálon múlott

Nem jutottak fel a Nemzeti Ligába a marosvásárhelyi férfi kosárlabdázók.

A Ploiestien megrendezett I. Ligás döntő tornán három győzelemmel várta az utolsó két fordulót Trif George együttese.

Szombaton a Rapid ellen – a továbbra is eltiltott Vlad Solopát nélkülözve – a marosvásárhelyi ESK mindössze egy ponttal maradt alul a bukaresti Rapid ellenében.

Nagyon szoros mérkőzést játszott a két csapat, a Rapid annak tudatában lépett pályára, hogy ha nyer biztos feljutó, míg a marosvásárhelyieknek a vasárnapi, Ploiesti elleni találkozó is sorsdöntő volt.

A Rapid közel másfél perccel a találkozó vége előtt húzott el 4 ponttal, amit Szilveszter Botond egy triplával mindössze egyre csökkentett 1,29-cel a vége előtt. Innen már egyik csapat sem talált be, bár éppen Szilveszter kezében volt a győztes kosár lehetősége. 7 másodperccel a találkozó végét jelző dudaszó megszólalása előtt a fiatal marosvásárhelyi tehetség keze közelről megremegett és a Rapid nyert 62-61-re.

Sokba került Solopa fegyelmezettlensége

Vasárnap a torna utolsó mérkőzésére maradt a döntés, hogy a fővárosiakat melyik csapat követi a Nemzeti Ligába.

Klasszikus beálló nélkül ismét a palánk alatt szenvedett Trif George együttese, hússzal kevesebb lepattanót szereztem, mint a házigazda Ploiesti (30-50).

Hiába volt Goran Martinic 29 és Bölöni Tamás 18 pontja, ha a hazaiak centere egymaga 36-ot szórt, mellette leszedett 17 lepattanót. Andrei Ene a palánk alól – valódi védő hiányában – mind a 14 kísérletét értékesítette.

Bár az első félidőt még 1 ponttal megyerte az ESK, a második játékrészben szinte végig a hazaiak akarata érvényesült. A harmadik negyedben egy 16-0-ás rohammal leszakították a marosvásárhelyieket és innen már csak a végén tudtak ismét négy pontra felkapaszkodni, de ennékl közelebb nem sikerült kerülniük.

Végeredmények:

  • ESK Marosvásárhely – Rapid 61-2
  • ESK Marosvásárhely – CSM Ploiesti 74-80.

Trif George együttese a harmadik helyen fejezte be az I. Ligát, az első kettő jutott fel a Nemzeti Ligába.

Marosvásárhelynek még legalább egy évet kell várnia, míg újra esélye lehet a legjobbak közé kerülni. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

A város tulajdonába kerül a sportuszoda!

zkadar

Tél a tavaszban – újraindul a sípálya

zkadar

Ismét fogadóóra a Nép Ügyvédjénél.

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben