fbpx
Közélet Közigazgatás

Közel négy millió lejes “örökség”

A szelektív hulladékgyűjtés hiánya Marosvásárhelyen összesen 3.981.300 lejnyi környezetvédelmi bírságot eredményezett a városnak, az elmúlt 10 évben.

Az Európai Unió szabályrendszere alapján a hulladék 55%-át kell szelektíven gyűjteni és újrahasznosítani, 2035-ig pedig 70%-os szelektív gyűjtési és újrahasznosítási arányt kell a településeknek teljesíteniük.

A Környezetvédelmi Alapba fizetendő összegek mellett halmozódott azoknak a bírságoknak az összege is, amelyet az elmúlt 4 évben a Környezetvédelmi Őrség rótt ki.

zárolták a Polgármesteri Hivatal számláit

A Polgármesteri Hivatal közleményében kifejtik, nem feltételeznek rosszhiszeműséget, de a helyzet rendkívül nehéz helyzetbe hozta a városvezetést.

Egyelőre nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy a helyzetet gondatlanság vagy rosszhiszeműség idézte elő. Az viszont súlyos gondot jelent, hogy mindaddig, amíg a Polgármesteri Hivatal ezeket a bírságokat nem fizeti ki, addig nem pályázhat semmilyen, nem visszatérítendő európai uniós finanszírozásra sem.

A jelenlegi helyzet a rossz köztisztaság-menedzsmentnek is köszönhető, amely hosszú évek óta fennáll és amelyet mi szeretnénk megoldani.

Az új köztisztaság-szolgáltatási szerződés, amelyet az önkormányzat alá fog írni, tisztázni fogja a hulladékgazdálkodás minden részletét, átlátható szerződés lesz, rejtett költségek nélkül, hatékony, és amely a marosvásárhelyiek javát szolgálja. Ezáltal a város takarítása és tisztasága nem lesz többé probléma. Kifizetjük a régi városvezetés által hátrahagyott összes büntetést és ismét működésbe hozzuk a hivatalt, ezáltal megteremtve annak a lehetőségét, hogy további uniós támogatásokat szerezhessünk meg!

Ugyanakkor jogi lépéseket is teszünk mindazok ellen, akik az elmúlt években figyelmen kívül hagyták a hulladékgazdálkodásra vonatkozó európai uniós kötelezettségeket, illetve a büntetéseket sem fizették ki időben, ami az intézmény számláinak zárolásához vezetett. – írják a közleményben

A városvezetés ugyanakkor azt igéri, hogy az év végéig minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a szelektív hulladékgyűjtés – az uniós elvárásoknak megfelelően – gyakorlattá váljon.

a korábbi években minden bírságot peres úton támadott meg a hivatal

A Környezetvédelmi Őrség vezetője, Székely Annamária portálunknak 2020-ban elmondta, hogy a Polgármesteri Hivatal évente több százezer lejes bírságot kapott a szelektív hulladékgyűjtés hiánya miatt. A városvezetés minden alkalommal megtámadta a bírságot, így peres úton folytatódott az ügy. Ezzel némi időt nyert a hivatal a következő büntetésig.

Székely Annamária elmondta, a pert minden alkalommal elveszítette az önkormányzat.

A szakember szerint a Polgármesteri Hivatalnak az évek során, a szelektív begyűjtést kellett volna megoldania, annak a feldolgozására már létezik infrastruktúra. (marosvasarhelyiek.ro/közl)

Ajánlott bejegyzések

Florea: Új kritériumok szerint kéne megítélni a gyermeknevelési támogatást

Noémi

Megmentik a Kós Károly épületet Nyárádszeredában

zkadar

Ellenőrzik az egészségügyi előírások betartását.

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben