fbpx
Közélet Közigazgatás

Korszerű buszokkal bővül a városi géppark

Szimbolikusan, egy a Színház téren kiállított hibrid autóbuszban írta alá a tömegközlekedést biztosító járművek vásárlási szerződését Soós Zoltán polgármester  Eugen Daniel Ciolannal, a Solaris lengyel elektromos buszokat gyártó cég képviselőjével.

két éven belül megújul a géppark

Az elektromos autóbuszok beszerzésére meghirdetett versenytárgyalás nyertese vállalta, hogy 24 hónap alatt leszállítja a járműveket.

A szerződés aláírását követően Soós Zoltán elmondta,

A város kötelezettsége, hogy az elkövetkező hat hónapban kiépítse a szükséges infrastruktúrát. Mind a gyorstöltőket, mind a lassútöltő-állomásokat, amelyeket a járatok végállomásain kell elhelyezni. A fő bázis a Közszállítási Vállalat udvara lesz. Reményeik szerint jövő év tavaszától már forgalomba helyezhetik az új buszokat.

más típusú buszokat is vásárolnak

A városvezető közölte, hogy az elektromos járművek beszerzésével egy időben, folyamatban van még két versenytárgyalás: 41 diesel és közel 40 hibrid autóbusz vásárlására. Utóbbit a fellebbezések miatt kell újrahirdetni. Sajnos a közbeszerzési eljárások nagyon nehézkesek ma Romániában – hangsúlyozta Soós Zoltán.

A jegyárak drágulásától nem kell tartani. A közeljövőben megújulnak a buszmegállók is – ígérte a városvezető. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Végre ismét versenyezhettek a kis úszók!

zkadar

Nem megy már busz a Somostetőre

Szász Cs. Emese

Kifizetődő és veszteséges járatok egy csomagban

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben