fbpx
Közélet Sport

Évzáró összegzés a jégpályán

Pozitív élményekkel és eredményekkel zárta a Székelyföldi Jégkorong Akadémia Maros megyei alközpontja a kezdetet.

A szakmai stáb sajtótájékoztató keretében ismertette az eredményeket és vázolta fel a jövőképet.

A magyar állam támogatásával februárban megnyílt sátortetős műjégpálya több, mint 230 gyereknek adott lehetőséget megtanulni korcsolyázni – mondta Kui Csaba koordinátor-edző, ugyanakkor számos gyerek nyergelt át a jégkorongra, gyorskorcsolyára vagy éppen műkorcsolyára.

A gyerek hokicsapatok mellett, Marosvásárhelyen abszolút újdonságként megalakult a város első női jégkorongcsapata, amely szépen fejlődik.

A jégpálya legnagyobb megvalósítása, hogy hosszú idő után újraindult a jégkorongsport Marosvásárhelyen.

Niciu Nadina kapusedző szerint is sikeres újrakezdés volt a hokiéletünkben, látható, érzékelhető, hogy a gyerekek akarnak járni korcsolyázni és a szülők is hajlandóak vinni a gyerekeket sportolni.

Vákár Lajos edző is teljesen pozitívan értékelte ezt a rövid, mindegy két és fél hónapos időszakot. – „Lehet mondani, hogy ismét népszerű lett a jégkorong a városban, bízunk a jó szeptemberi folytatásban.”

Kui Csaba a jövőre nézve megállapította, hogy csak most kezdődik a munka neheze. 110 gyerek váltott jégkorongra U6, U8, U10, U12 és nagyobb korosztályban. Ezekkel a gyerekekkel már elkezdtük a nyári felkészítést, és a görkorcsolyára próbálunk áthangolódni.

A nyár alatt is szeretnénk megtartani ezt a létszámot, bár a nyár alatt lehet, hogy lesznek, akik lemorzsolódnak.”

Szeptembertől végre egy teljes idény lesz előttünk – mondta a vezetőedző – szeretnék felvenni a harcot a székelyföldi, hagyományos központokkal.

Jó hír ugyanakkor, hogy megérkezett az új jéggyalú, az új rolba, ami szintén hozzájárul majd a minőségi edzésekhez.

 Ugyanakkor külön megköszönték a szülőknek, hogy hajlandóak voltak áldozni a nem olcsó sportág űzésére.

Továbbra is folyamatosan várják a jelentkezőket – elérhetőségeket az SZJA-Maros Facebook oldalon találhatnak.

A jégpálya első sorban a hokisport fejlődését szolgálja – mondta Kui Csaba, de reméli, hogy a következő szezontól a közkorcsolyázásra is lesz lehetőség.  (marosvasarhelyiek.ro)

Pakolják le a rolbát a teherautóról

Ajánlott bejegyzések

Az energiaügyi miniszter szerint a MOL Románia idézte elő a pánikot

Szász Cs. Emese

Jótól jót tanulni – Szász Ágota fizikatanárnőt is díjazták!

zkadar

Amit a hatóságok látnak, az csak a jéghegy csúcsa

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben