fbpx
Környezetvédelem Közigazgatás Megye

Hat teherautónyi szemét gyűlt össze a Marosnak egy rövid szakaszán (képriport)

Igazi majálisozási hangulat kerekedett szombaton a Maros parton, ahol a Marosvásárhelyi Rádió kezdeményezésére mintegy 700 önkéntes takarított. Valószínűleg a napsütéses szép idő is közrejátszott abban, hogy olyan sokat jelentek meg Közösen kitakarítani a Maros partot.

A járványhelyzetre való tekintettel idén hat munkaponton vehették át a takarításhoz szükséges kellékeket a résztvevők. Az első – a rádió által felállított sátor – a kompnál, a továbbiak: cégek, intézmények, önkormányzatok, egy kb. 7 km-es szakaszon helyezkedtek el. 

a folyó marosszentgyörgyi, marosszentannai, marosszentkirályi és marosvásárhelyi szakaszán takarítottak

A rádió alkalmazottai mellett partnerek voltak a Maros Megyei Tanács, illetve Marosvásárhely, Marosszentgyörgy, Marosszentanna és Marosszentkirály polgármesteri hivatalai. Az ADI Ecolect, a Surtec, a Mures Runners, Bioeel, Női Akadémia, Salvamont Salvaspeo Mures, Maros Művészegyüttes, Masterskiandbike Klub, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét társulata, Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség, az Aquaserv ívóvízszolgáltató, a Vízügyi Igazgatóság, a Visit Maros, Mures és Mammouth Tyre. (marosvasarhelyiek)

Ajánlott bejegyzések

Nehéz évet zárt az E.ON

Noémi

Marosvásárhelyen is kinyithatnak az éttermek és kulturális intézmények

krakoczi

Elhunyt Kedei Zoltán festőművész

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben