Húsvét másodnapján, mi jutott eszembe… szól az egyik legegyszerűbb, de egyben legnépszerűbb locsolóversünk.
Már tavaly is igencsak korlátozottan tudtunk élni az egyik legnépszerűbb hagyományunkkal, bár akkor teljesen másban reménykedtünk, egy évvel később szinte semmi sem változott.
Talán csak annyi, hogy hozzászoktunk a korlátozásokhoz.
Városon kisebb családi körben ünnepeltük Jézus feltámadását, húsvéthétfőn pedig a legtöbben mindennapi rutinjukba visszazökkenve élvezték a szabadnapot.
Brassó Pojána pár órára magyar lett…
Voltak jó páran, elég sokan, akik a szabadidős tevékenységnek hódoltak, így próbálták ledolgozni az ünnepi ebéd alatt felszedett plusz kalóriákat.
Románia legnépszerűbb síüdülőtelepén, a Brassó kerületében található Pojánán egyre-másra magyar hangra, köszönésre lett figyelmes az odalátogató.
Rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást és az ünnepet. A felvonóknál a sorban, a pályákon, a vendéglők teraszán – mert csak ez volt nyitva – egyre-másra hangzott fel az „Áldott ünnepet! Boldog húsvétot!” kívánság, miközben a szomszédos asztaltól, a felvonókabin másik oldaláról a maszk alól egy-egy melegen mosolygó szempár jelezte: értettük mi is.
Még egy-két piros tojás is előkerült, locsolásban sem volt hiány. Igaz, ezúttal az életet adó víz helyett annak fagyott változatával, hóval, hógolyókkal.
Egy kis összetartozás érzés kerített hatalmába mindannyiunkat, pedig csak a hivatalos munkaszüneti ünnepnapot szerettük volna másképp tölteni, mint bezárva a négy fal közé.
Az pedig már csak ünneprontás lenne, hogy ugyan biza’ a Kelemen havasokban miért nem lehet kialakítani a magunk „Pojánáját”? (Kádár Zoltán/marosvasarhelyiek.ro)
