KözéletSport

Pár edzés után érmesek az Ob-n

Marosvásárhely rövidpályás gyorskorcsolyázói még csak néhány hete edzhetnek normális körülmények között, de a szárazföldi munka máris meghozta az eredményeket.

Csíkszeredában rendezték az idény első és utolsó versenyét, amely a hazai országos bajnokságot jelentette.

9 egyesület sportolói álltak rajthoz az Ob-n, amelyet a csíki sportolók uraltak.

A marosvásárhelyi Muresul versenyzői közül Szabados Edina a felnőtteknél három érmet gyűjtött: ezüstérmes lett 500 méteren, bronzérmes 1500-on és összetettben is.

Az ifjúságiaknál egyedül a váltó tudott dobogóra állni, a Borsos Izabella, Czifra Daria, Asztalos Krisztina, Hegyi Pop Larisa összetételű négyes a harmadik lett.

Koros László, a Muresul edzője szerint hatalmasat léptek előre azzal, hogy februárban átadták Marosvásárhely mellett a sátortetős műjégpályát és azt használni is tudták.

Mindössze 12 edzésen voltunk a lányokkal, nagypályás versenyek hiányában nekünk is szakosodnunk kellett – mondta megkeresésünkre Koros, aki rendkívül elégedett volt a lányok teljesítményével. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Fokozódik a hajsza Gânj Emil után – a rendőrség helikopterekkel is kutatja az erdős vidéket

Rigmányi Eszter

Drámai mentés Marosvásárhelyen: 12 éves fiú esett egy 4 méteres aknába

Rigmányi Eszter

Búcsú a felesleges köröknek – egyszerűsödik az ügyintézés

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek