fbpx
Környezetvédelem Megye

Adócsalással és környezetszennyezéssel gyanúsítanak egy Maros megyei hulladékkezelő céget

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményekben illetékes osztálya 190 helyszínen végez házkutatást egy adócsalással, hivatali visszaéléssel és környezetszennyezéssel kapcsolatos ügyben.

17 megyében és Bukarestben vizsgálódnak

Az akciót a Maros megyei ügyészség vezeti. A főváros mellett Maros, Botoşani, Iaşi, Suceava, Fehér, Arad, Bákó, Bihar, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Prahova, Szeben, Teleorman és Vaslui megyében tartanak házkutatásokat jogi és magánszemélyeknél.

A gyanú szerint 2018 és 2020 között egy Maros megyei hulladékkezeléssel foglalkozó cég, amely 17 megyében folytatott tevékenységet, hamisította könyvelését, a begyűjtött hulladékokat pedig, hogy a költségeket megtakarítsa, a szabadban ürítette ki ahelyett, hogy átadta volna az engedéllyel rendelkező hulladékégető cégeknek – tájékoztatott közleményben a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség szerint az ügyben egészségügyi intézmények és az egészségügyi ágazatban tevékenykedő cégek érintettek, amelyek nyilvántartásait szintén megcsonkították, így a szóban forgó vállalat adócsalást követhetett el.

Az ügyben a készenléti állapot idején lefolytatatott, egészségügyi fogyóanyagokra kiírt közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos részleteket is vizsgálnak. A becslések szerint az okozott kár jelenleg 380.000 lejre rúg – derül még ki a közleményből.

A rendőrség szerint öt személyt fognak előállítani

Az akcióban a Botoşani, Iaşi, Suceava, Fehér, Arad, Bákó, Bihar, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Prahova, Szeben, Teleorman és Vaslui megyei rendőrcsapatok is részt vesznek. (marosvasarhelyiek.ro/agerpres)

Ajánlott bejegyzések

Elhalasztották a kerékpársávok javaslatának megszavazását

Noémi

Pályázati lehetőség Marosvásárhelyen

Noémi

Zajlik a pótérettségi

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben