Közélet

Megtisztították a Vértanúk emlékművét

Szombaton délre a Maros megyei múzeum munkatársainak sikerült helyreállítaniuk a Székely Vértanúk szobrát az eredeti állapotába.

Mint arról mi is beszámoltunk, pénteken este ismeretlen tettes, vagy tettesek az 1875-ben a Postaréten felállított emlékmű egyik oldalára a román nemzeti lobogó színeit festette(ék) fel.

A város legrégebbi – ma is álló – köztéri műalkotása a Habsburg-ellenes Makk-féle összeesküvés ezen a helyen kivégzett három erdélyi vezetőjének állít emléket.

Aradi Zsigmond szobrász alkotását 1875. június 27-én avatták fel. Az ünnepségen Orbán Balázs és Lázár Ádám tartott beszédet.

Az emlékművet többször is megpróbálták megrongálni.

2019-ben, átfogó térrendezési tervalapján kockakövekből nyolcágú csillag alakú tér kialakítását javasolta a helyi tanács, amelyet el is fogadott az önkormányzat. Utólag Sergiu Papuc alpolgármester – a román uszító sajtó hatására – kijelentette, hogy „nem csinálunk úgynevezett Székelyföldet a November 7. lakónegyedből”, és megváltoztatta a tervet, és a kétnyelvű feliratot is eltávolította a közelben található székely vértanúk forrásról.

A Székely Vértanúk emlékműve kevesebb, mint egy nap után ismét régi pompájában tündököl – vajon meddig? (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Fokozódik a hajsza Gânj Emil után – a rendőrség helikopterekkel is kutatja az erdős vidéket

Rigmányi Eszter

Drámai mentés Marosvásárhelyen: 12 éves fiú esett egy 4 méteres aknába

Rigmányi Eszter

Búcsú a felesleges köröknek – egyszerűsödik az ügyintézés

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek