fbpx
Közélet

Úgy tűnik nem folytatódik a munka az A3-as Maros megyei szakaszán.

Távoznak a munkások az Erdélyi autópálya Maroskece – Aranyosgyéres szakaszáról, miután a két alvállalkozó továbbra sem kapta meg a kifizetéseit.

Bár a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) kifizette az építő Straco cég felé a 10 millió lejes ellenértéket, a vállalat ebből nagyon keveset juttatott az alvállalkozók felé – tudta meg az Asociația Pro Infrastructură egyesület.

Az út menti töltésekkel foglalkozó Marcotim cég bár 15 millió lejre dolgozott, mindössze kettőt kapott meg, míg a másik cég, a szerkezetekre szakosodott Baxcom még annyit sem. Utóbbi cég már szedi is a sátorfáját, míg a Marcotim december tizedikén vonul vissza.

Az említett egyesület szerint így olyan munkálatok maradnak abba, amelyek az időjárási viszontagságok elleni védelem hiányában tönkre mehetnek. Bár a CNAIR-t korábban arra szólították fel, hogy engedélyezze a kifizetéseket egyenesen az alvállalkozók felé, a jelenlegi helyzet szerint ez nem történt meg. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Óévbúcsúztató a főtéren

Rákóczi Kinga

Hattal nőtt a fertőzöttek száma Maros megyében

zkadar

Elhunyt Nagy László színművész

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben