fotó: Soós Zoltán FB oldala
Soós Zoltán, Marosvásárhely megválasztott elöljárója úgy döntött, hogy 30 napra elrendeli a helyhatósági választási kampány ideje alatt megkezdett javítási és beruházási munkálatok felfüggesztését.
Ez alól kivételt csak a nemzetközi finanszírozású projektek és a már folyamatban lévő szerződések képeznek.
A polgármester szerint azért volt szükség az intézkedésre, hogy leellenőrizzék ezen munkálatokat. A következő napokban pedig áttekintik az önkormányzat összes, folyamatban lévő, infrastrukturális beruházásokra vonatkozó szerződését.
Találkozott a prefektussal is.
Soós Zoltán, előszőr találkozott polgármesterként Mara Togănellel. A megbeszélésen kiemelték, hogy a városlakók érdekében rendkívül fontos az önkormányzat projektjeinek támogatása, és hogy nagyon jó legyen az együttműködés a prefektúra, a megye és a város adminisztrációja között.
Ugyanakkor azért is fontos az együttműködés, mert a járvány további kihívások elé állítja az intézményeket – hangsúlyozta Soós.
Marosvásárhely elöljárója a napokban egyeztet Péter Ferenc megyei tanácselnökkel is, akit pénteken iktatnak hivatalába. (marosvásárhelyiek.ro)


