fbpx
Koronavírus Megye Tanügy

Közel 130 iskola tért át az online oktatásra

Maros megyében egyre kevesebb olyan iskola van, ahol a hatályos járványügyi szabályok betartásával tantermi órákon vesznek részt a diákok, és nő azoknak a száma, ahol a google-tanterem veszi át a helyet.

A Maros Megyei Tanfelügyelőség legfrissebb tájékoztatása szerint mindössze 113 tanintézménybe járnak be a gyerekek órákra.

348 iskola az úgynevezett sárga forgatókönyv szerint folytatja a tevékenységet, azaz az elemi osztályosok és a végzősök a tantermekben, más évfolyamok váltásokban online vagy személyes részvétellel vesznek részt az órákon. .

128 tanintézmény bezárta kapuit

ott a diákok kizárólag interneten követik az órákat. Ezek közül 121 iskola azért tért át a vörös forgatókönyv szerinti tevékenységre, mert az adott településen ezer lakosra lebontva az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma meghaladja a 3 ezreléket.

Hét tanintézményben betegség ütötte fel a fejét.

A Tanfelügyelőség emlékeztet, hogy a tanintézmények által alkalmazott forgatókönyveket a Közegészségügyi Igazgatóság friss adatait szem előtt tartva határozzák meg. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Közel 800-an jelentkeztek a MOGYE-ra

krakoczi

Egy délután alatt 5 tarlótűzeset Maros megyében

krakoczi

A gyógyszertárakban hiánycikk a védőmaszk

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben