EgészségügyKoronavírusMegye

Fertőzésgóc a megyei tanácsnál is

A Maros Megyei Tanács kilenc alkalmazottjánál mutattak ki koronavírusfertőzést, de az intézmény tevékenysége nem áll le – tájékoztat közleményében a tanács sajtóirodája.

A közlemény szerint az első esetet követően az intézmény minden szükséges óvintézkedést megtett az érvényben lévő törvényi előírásoknak megfelelően. Így a koronavírusfertőzéssel diagnosztizált személyek esetében a Közegészségügyi Igazgatóság elvégezte a szükséges járványtani vizsgálatokat, és a fertőzött személyek közvetlen munkatársai is 14 napos házi elkülönítésbe vonultak. A megyei tanács teljes épületét és összes irodáját fertőtlenítették az intézmény saját fertőtlenítő berendezésével, az egész épületet átfogó fertőtlenítést hetente megismétlik a munkaprogram végén. Azokat az irodákat és helyszíneket, ahol ügyfélfogadás történik naponta fertőtlenítik, azokat az irodákat pedig, ahol egy alkalmazott esetében fertőzést állapítanak meg, lezárják, és csak a helység fertőtlenítése után folytatják a tevékenységet. A felsorolt intézkedések mellett a megyei tanács munkatársai naponta fertőtlenítik az irodai felületeket, és az intézményben kötelező a védőmaszkok viselete.

Nem kell korlátozni a Maros Megyei Tanács tevékenységét a járvány miatt

Múlt hét végén a megyei tanács elnökének, Péter Ferencnek is pozitív lett a koronavírus tesztje, így az elnök 14 napra házi karanténba vonult, feladatköreit ideiglenesen Alexandru Cîmpeanu alelnök vette át.

Mindenkit biztosítani szeretnék arról, hogy a megyei önkormányzat minden szükséges óvintézkedést megtesz a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a Közegészségügyi Igazgatósággal, de jelenleg nem indokolt bezárni az intézményt. Azok a kollégák, akiknek pozitív lett a teszteredménye, illetve a közvetlen munkatársaik házi elkülönítésben vannak, az intézményben csak a megyei tanács működésének folytonosságát biztosító személyzet dolgozik – nyilatkozta Alexandru Cimpeanu alelnök

A Maros Megyei Tanácsnál az eddigi munkaprogramnak megfelelően zajlik az ügyfélfogadás, az irodában tartózkodó személyek számát korlátozzák, illetve mindenkinek be kell tartania az egészségügyi óvintézkedéseket.

A Maros Megyei Tanács sajtóirodája arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben tehetik, kérdéseikkel, problémáikkal lehetőség szerint elektronikus úton forduljanak az intézményhez, a cjmures@cjmures.ro e-mail címre küldött levélben vagy a 0265-263.211– telefonszámon, és csak jelenjenek meg személyesen, ha ezt az ügyintézés feltétlenül megköveteli.

Kapcsolódó

HIRDETÉS: versenyvizsgát szervez a Maros Megyei Tanács

Pápay Kamilla

Nem lesznek vágóhidak Marosvásárhely piacain – bárányt csak az üzletekben árulnak majd

Rigmányi Eszter

Drágulnak a vonatjegyek

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek