KözéletSzociálisVálasztás 2020

Orvosi bizonylat szükséges a mozgóurna igényléséhez

Írásban, orvosi bizonylat mellékelésével kérhetik a mozgóurnát azok a romániai állampolgárok, akik mozgáskorlátozottság vagy más betegség miatt nem mehetnek el a szavazóhelyiségbe. Ez a feltétel érvényes azokra is, akik a COVID-19 világjárvány miatt kórházban, karanténban vagy elkülönítésben vannak – hívja fel a figyelmet az Állandó Választási Hatóság.

Az intézmény azt kéri az Egészségügyi Minisztériumtól és az Országos Egészségbiztosító Pénztártól , hogy tegyék ingyenessé a mozgóurna igényléséhez szükséges orvosi bizonylat kiállítását.

Romániában jelenleg a 2006/95-ös törvény van érvényben, amelynek a 237-es cikkelye értelmében az egészségi állapotról kiállított orvosi bizonylat költségét a biztosított állja. Ez a tény azonban korlátozza a szavazáshoz való jogot – állítja a hatóság.

Az Állandó Választási Hatóság érvelése szerint a nemzetközi jogszabályok és a hazai alaptörvény is kimondja azt az elvet, hogy az általános választójog nem korlátozható származási, vagyoni vagy képességi kritériumok alapján. Ugyanakkor az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet is felhívta a figyelmet arra, hogy minden választópolgárnak, beleértve a fogyatékkal élő állampolgárokat is, gyors és könnyű hozzáférést kell biztosítani a szavazóhelyiségekhez vagy a szavazás alternatív módozataihoz – teszi hozzá az Állandó Választási Hatóság. (agerpres)

Kapcsolódó

Új korszak a repülőtér történetében

Pápay Kamilla

Emlékművet avatnak a COVID-19 áldozatai és az első vonalban dolgozó orvosok tiszteletére

Rigmányi Eszter

A Tudor negyedben és Koronkában szünetel a vízszolgáltatás

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek