Az Állandó Választási Hatóság közzétette azt a kritériumrendszert amely szerint érvényesnek vagy érvénytelennek tekinthető egy szavazat.
Akkor érvényes egy szavazat, ha:
- – a Votat bélyegzőt egyetlen négyzet belsejébe nyomták;
- – a bélyegző széle meghaladja a négyzet határvonalát, amennyiben nyilvánvaló a szavazó szándéka (akkor is, ha a bélyegző csak érint egy négyzetet);
- – a bélyegzőt egy négyzetre nyomták, és megjegyzéseket írtak a szavazólapra (a bélyegző helye a fontos, a szöveg nem számít);
- – a bélyegzőt rányomták egy négyzet belső részére, majd több más helyre a szavazólapon, anélkül, hogy érintenének más négyzeteket.
Nem érvényes, ha:
- – a szavazólapon nem lelhető fel a szavazókörzet ellenőrző pecsétje;
- – a szavazólap modellje eltér a törvényesen elfogadott formától;
- – a szavazólapra nem nyomták rá a Votat bélyegzőt;
- – a szavazólap két vagy több négyzetére nyomták rá a Votat bélyegzőt (akkor is, ha egyes pecsétnyomokat a szavazó megpróbált érvényteleníteni);
- – a szavazólapra a négyzeteken kívül ütik a Votat bélyegzőt úgy, hogy az egyetlen négyzet körvonalát sem érinti;
- – a Votat pecsét két, vagy több négyzet körvonalát érinti.
