KözéletTechnológiaVálasztás 2020

Ez nem a távoli jövő, ez most történik – interjú W. Szabó Péter városi tanácsosjelölttel

36 éves, római katolikus, házas, 2 gyerek édesapja

Mi a szakterülete?

Informatika, ezen belül a felhasználói élmény kutatása, illetve ezt kiegészítendő az utóbbi időben a mesterséges intelligencia kutatás. Több nagy cégnek is dolgoztam, de talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Packt kiadó felkért egy szakkönyv megírására, ami 2017-re elkészült, és azóta már háromszor újra kellett nyomtatni olyan jól fogyott. A mesterséges intelligencia kutatásban még messze nem vagyok ennyire ismert, de azért egyre több nemzetközi konferencián mutathatom be kutatásaim. Legközelebb szeptember 17-én SoftCom-on a horvátországi Hvar-ban, bár valószínűleg a járványügyi helyzet miatt inkább online. 

 Miért választotta ezt a szakmát?

Már a gyerekként ámulatba ejtettek a számítógépek, majd később az internet. Ezért is felvételiztem a Bolyaiba, az informatika osztályba. „G” osztályosként azonban a humán tantárgyak is kezdtek érdekelni, sőt tantárgyversenyekre is inkább azokból jártam. Azóta is az informatika és a társadalomtudományok határterületén levő felhasználói élmény kutatás áll a legközelebb hozzám. Sajnos szüleim korán elhunytak, így egyetem alatt dolgoznom kellett. Talán kevesebb buliba jutottam el, mint évfolyamtársaim, de gyakorlati tudással gazdagodtam. Ami a legfontosabb, rájöttem, hogy nagyon szeretem ezt a szakmát.

Már a gyerekként ámulatba ejtettek a számítógépek.

W. Szabó Péter- tanácsosjelölt

❗️ Akkor tudjuk sikerre vinni terveinket, ha erős képviseletünk van a városi tanácsban!W. Szabó Péter : Informatikusként egy modern, fejlődő várost szeretnék, ezért terveim között van az, hogy a marosvásárhelyieknek egy új weboldalt és egy telefonos 📱alkalmazást biztosítsak. Ez hatalmas előrelépés lenne a digitális ügyintézésben és a problémák bejelentésében. Nem utolsó sorban, a marosvásárhelyiek számára láthatóvá válna a hivatal és a helyi tanács munkája.

Publicată de RMDSZ, Marosvásárhely pe Miercuri, 19 august 2020

Miben hisz?

Abban, hogy a negyedik ipari forradalom teljesen át fogja formálni az életünk. Ez az összes eddigi ipari forradalomhoz hasonlóan egy nagyszerű lehetőség is egyben. Az egyén és a város számára is. Ha nem élünk a lehetőséggel, annak nem csak mi, de a gyerekeink és talán unokáink is kárát látják majd. Azonban ha sikerül kiaknázni az új évezred legfontosabb „nyersanyagát” az adatot és az ehhez kapcsolódó szaktudást, akkor abból minden vásárhelyi csak nyerhet, hiszen az élet minden területére begyűrűzik ez a változás. Fontos kiemelni, hogy ez nem a távoli jövő, ez most történik. Négy év múlva már nagyon késő lesz meggondolni magunkat, ha ezt az esélyt elszalasztjuk. Éppen ezért szeretnék tanácsos lenni. Hiszem, hogy egy olyan polgármesterrel, mint Soós Zoltán

Van-e bakancslistája? Mi van az első helyen?

Nagyon szeretnék megsimogatni egy párducot. Van két nagyon aranyos házi cicám, akiket szoktam simogatni naponta, és valószínűleg a párduc sem díjazná a simogatást, de merjünk nagyot álmodni, vagy ez esetben nagy macskát.

Mi az az egy dolog, amit mindenképp meg szeretne valósítani/változtatni tanácsosként?

Attól függ, hogy mennyire tekintünk előre az időben. Egy éven belül mindenképp elindítjuk a város új weboldalát és mobil alkalmazását. Ez által lehetővé válik a teljes körű digitális ügyintézés és problémabejelentés. Továbbá ez által minden lakos számára átlátható lesz a hivatal és a helyi tanács munkája. Két hónappal a választások után létrehozunk egy IT innovációs munkacsoportot. A meetupok és konferenciák szervezése mellett a munkacsoport a helyi cégek képviselőivel és az egyetemekkel közösen segíti a város digitális fejlődését. Ugyanakkor elsődleges feladatai között lesz a külföldi cégek városunkba csábítása, ezáltal rengeteg új munkahelyet teremtve.

Ha azonban a kérdés az, hogy mit szeretnék igazán, akkor a válaszom egyértelműen egy innovációs és technológiai park. Egy ilyen park magán- és közösségi jellegű, üzleti és innovációs tevékenységek számára biztosítana infrastruktúrát. Egy ilyen park elengedhetetlenül fontos, hogy beszálljunk a negyedik ipari forradalom versenyébe, mert ez egy verseny a városok között, a világ összes városa között.

Sorozatunkban azokat a marosvásárhelyieket mutatjuk be, akik úgy döntöttek, hogy aktív részesei lesznek a város fejlesztésének. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Van ITP-je? Hiányában súlyos büntetéseket kockáztat

Rigmányi Eszter

Két évtized után újra színházi fesztivált rendeznek Marosvásárhelyen

Rigmányi Eszter

Színházi munkaidő-vita: felülvizsgálja a minisztérium a napi jelentési kísérletet, Marosvásárhelyen is tüntettek

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek