fbpx
Koronavírus Megye Tanügy

Több mint 70 ezer diák számára kezdődik a tanév

Pexels képe a Pixabay -en.

Hagyományos, hibrid vagy online módon, de Maros megyében több mint 70 ezer 600 gyerek számára ma indul a 2020 – 2021-es tanév.

130 tanintézmény hagyományos módon (a zöld forgatókönyv szerint), 34 iskola (a sárga forgatókönyv szerint) hibrid oktatással, egyetlen tanintézmény pedig, a mezőmadarasi általános iskola, (piros forgatókönyv szerint) online kezdi meg az oktatást. A járványhelyzet változásával az oktatási módon is változtatnak, tehát ha például egy településen az esetek száma megnövekszik, akkor a zöld verzióról áttérnek a sárga verzióra.

A maszk viselése a diákoknak és oktatóknak egyaránt kötelező, kivételt képeznek ez alól az óvodások. A Maros megyei főtanfelügyelő – helyettes szerint, az első hetek az alkalmazkodás időszakát képezik majd, és mivel minden iskola más-más sajátosságokkal rendelkezik, az óvintézkedéseket a számukra legmegfelelőbb módon alkalmazzák. Fertőtlenítő szereket, arcmaszkokat biztosítanak a diákoknak, az eszközöket sok iskola megpályázta, hamarosan minden diákot ellátnak táblagéppel, hogy bekapcsolódhassanak – ahol az szükséges – az online oktatásba.

A megyében vannak olyan iskolák, ahol a tanárok nem tudnak órát tartani, mert krónikus betegségben szenvednek, ezért a koronavírus-járvány veszélyeztetett csoportjába tartoznak. De vannak olyan iskolák is, ahol a pedagógusokról most derült ki, hogy megfertőződtek a vírussal. A tanintézmények vezetői alternatív megoldásokat keresnek a kiesett tanerő pótlására – arra készülnek, hogy a tanárok online tartják meg az óráikat vagy kollégáik helyettesítik őket.

Maros megyében eddig 51 pedagógus döntött úgy, hogy krónikus betegsége miatt nem megy be az iskolába. Többségük vállalta, hogy délutánonként, online tartja meg óráit.

Maros megyében is vannak olyan iskolák, ahol a tanárok nem tudnak órát tartani, mert krónikus betegségben szenvednek, ezért a koronavírus-járvány veszélyeztetett csoportjába tartoznak. De vannak olyan iskolák is, ahol a pedagógusokról most derült ki, hogy megfertőződtek a vírussal. A tanintézmények vezetői alternatív megoldásokat keresnek a kiesett tanerő pótlására – arra készülnek, hogy a tanárok online tartják meg az óráikat vagy kollégáik helyettesítik őket.

 

Ajánlott bejegyzések

Óvintézkedések koronavírus ellen a Transilvania repülőtéren

Noémi

Huszonnégy…ezúttal egy beteghordozó

zkadar

Kezdődik a bölcsődei iratkozások második szakasza

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben