A közösségi összefogásnak köszönhetően harmadik fázisába lépett a felújítási folyamat.
Három évvel ezelőtt a Bolyai Collegium Alapítvány teljesen felújította a sportpálya öltözőjét, két évvel ezelőtt kicserélték a már üzemképtelen világítótesteket és oszlopokat.
Tavaly az erő- és anyagi háttér gyűjtésén volt a hangsúly. A „Fuss egy kört a Bolyai pályáért” vagy a „Fogadj örökbe egy négyzetméter pályafelületet” akciókkal, illetve vállalkozók és magánszemélyek adakozásából sikerült egy olyan alapot kialakítani, mely elegendőnek bizonyult két pálya rendbetételéhez.
Idén előszőr azt a pályát aszfaltozták le, amelyen legutóbb ilyen munkálatot, több, mint harminc évvel ezelőtt hajtottak végre.
Az úgynevezett „hátsó” pálya teljesen használhatatlan volt: a régi aszfalt repedéseiből kinőtt a gaz, az egyenetlen pályafelületen pedig balesetveszélyes volt sportolni.
A pályát kitisztították, és egy szakcég egy nap alatt leaszfaltozta. Erről itt lehet megnézni egy gyorsított felvételt.
A játékfelület több sportágnak biztosít majd gyakorlási lehetőséget: kézilabda, kosárlabda, 3×3-as kosárlabda (streetball), röplabda, lábtenisz, speedminton, teqball stb.
A másik nagyméretű beruházás pedig – az alapítvány képviselőinek reményei szerint – elkészül az iskolakezdésig, amelyről majd honlapunk is beszámol.
A felújítás egyik legköltségesebb fázisa az atlétika pályafelület kicserélése lesz. Ennek megvalósítására azonban további anyagi fedezetre van szükség. A tavaly nyáron elindított „Fogadj örökbe egy négyzetméter pályafelületet” akció tovább folytatódik.
Egyre több közismert személyiség is fontosnak tartja, hogy fiataljaink normális körülmények között sportoljanak. Egykori nagy kézilabdázóink közül Párdi (Hegedűs) Erika, és Mózsi-Jensen Éva is feliratkozott az örökbefogadók közé, de az iskola egykori és mai tanárai közül is nagyon sokan „mostohaszülők” lettek. A Bolyai Farkas középiskola diákjai is természetesen támogatják a kezdeményezést. Mindezekről a Bolyai Collegium Alapítvány Facebook oldalán tájékozódhatnak.
Ha kész lesz, akkor Marosvásárhely egyik legpatinásabb sportközpontja lehet!
A pályafelület mintegy felét fogadták már örökbe, az internetnek köszönhetően az egész világból érkeztek adományok. Aki szeretné támogatni ezt a nemes ügyet, a közösségi összefogás egyik legszebb példáját, megteheti online a következő linken: https://www.myticket.ro/bilete/3875/bolyai-palya-sos-31-decembrie-2020-baza-sportiva-bolyai-farkas-targu-mures.html vagy a Bolyai Collegium alapítvány elérhetőségein keresztül: www.bolyaicollegium.com/. (marosvasarhelyiek.ro)