45 éves, római katolikus, nős, 3 gyerekes családapa. A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója.
Mi az ön szakterülete?
Az oktatás, oktatásszervezés, kutatás. A marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum történelem és római katolikus vallás szakos tanára vagyok. Óraadó tanárként oktatok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Marosvásárhelyen.
Miért választotta ezt a szakmát?
A középiskolai tanulmányaim befejeztével előbb római katolikus papnak készültem, teológiai tanulmányaim közben döntöttem úgy, hogy a papi szolgálat helyett a tanári pályát választom. Az egyetemi évek alatt aktívan bekapcsolódtam az diák-önkormányzati munkába, évekig diákszenátori megbízatást kapva a fakultás diákjaitól. A tanári pályára való készülés mellett a kutatómunkát megszerettem, így az egyetem elvégzése után a szabadidőmben folyamatosan végzek tudományos munkát is.
Miben hisz?
Alapvetően hiszek abban, hogy van értelme tenni azt, amiről álmodunk. Mert ha valami jót akarunk, akkor biztosan kerülnek hozzá társak.
Számomra egy óriási közösségi élmény volt az az összefogás, ami a katolikus iskola kálváriája alatt kibontakozott, s még jobban megerősített abban, hogy nagyon sok jó ember van, nagyon sok szakember van, nagyon sok erő van bennünk, s ha igazán fontos valami, akkor félre lehet tenni nézeteltéréseket, s összefogva, hittel és bizalommal nagyon sokat lehet elérni.
Van-e bakancslistája? Mi szerepel az első helyen?
A bakancslistám folyamatosan változott, az évek során sok olyan terv került ki belőle, amelyek valamiért fontosnak tűntek, de közben sok minden átértékelődött az életemben. Ezért is a bakancslistámon most az a legfontosabb, hogy meg tudjam őrizni az egyensúlyt a kapott és vállalt feladataim, a közösségi és munkaköri teendőim között, úgy, hogy a családom számára jelen tudjak lenni, maradni. S ha marad időm rá, szeretném, ha nyaranta el tudnák jutni továbbra is levéltári kutatásokra.
Mi az az egy dolog, amit mindenképp meg szeretne valósítani/változtatni tanácsosként?
Marosvásárhelyi önkormányzati tanácsosként elsősorban oktatási kérdésekkel és a katolikus egyházzal való kapcsolattartással szeretnék foglalkozni, mellette besegítve azoknak a döntéseknek az előkészítésébe, amelyek a városi történelmi egyházak támogatását, különböző szociális és kulturális projekteket érintenek. Ezen belül is fontosnak tartom a nagycsaládosok támogatását. A határozattervezetek előkészítésében és a teljes tanácsosi tevékenység során szeretném fenntartani a társadalmi konzultáció során is alkalmazott lehetőséget és nyitottságot, hogy a tervezett döntések reprezentatívan a lakosság, választóink érdekeit képviselhessék, s úgy a tanács, mint az önkormányzat működése transzparens legyen. Meggyőződésem, hogy tanácsosként nem a saját ötleteimet kell követnem, s nem csak a frakció döntéseit, hanem folyamatosan azoknak a terveknek kell teret biztosítanom, amelyet a nekem, nekünk bizalmat szavazók álmodnak meg.
Sorozatunkban azokat a marosvásárhelyieket mutatjuk be, akik úgy döntöttek, hogy aktív részesei lesznek a város fejlesztésének. (marosvasarhelyiek.ro)