KözéletTanügyTanügy

Ugyanannyi a bentlakásos helyek száma, nagyobb az igénylés

Nem sikerült több helyet kialakítani a Marosvásárhelyi Orvosi Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem hivatalos szálláshelyein. A kereslet viszont jóval meghaladja a kínálatot.

Bár a tanítás szeptember 14-én elkezdődik, az első két hétben kizárólag online zajlik majd. Ezt követően, szeptember 28-tól már vegyes módszerrel tartják a gyakorlati tevékenységeket. Ez azt jelenti, hogy az internetes oktatás mellett már személyi jelenlétre is szükség lesz.

Mivel a gyakorlati foglalkozásokat csak szeptember 28-tól részben tartják az egyetemeken, az érkező diákokat arra kérik, hogy szeptember 22-e előtt ne jelentkezzenek a bentlakásokba.

A MOGYTTE-nek hat bentlakása van, mely 600 férőhelyet kínál. A koronavírus-járványra való tekintettel sem csökkentették a helyek számát. Leonard Azamfirei rektor szerint a kockázatot nem a bizonyított COVID-betegek jelentik, hanem a tünetmentesek, akik akaratuk ellenére adják tovább a vírust másoknak.

„A most foganatosított intézkedések világosak és hatékonyak. Ezért felülvizsgáltuk az elszállásolási szabályokat, beleértve azt, hogy az ugyanazon az éven tanuló diákok kerüljenek egy szobába, hogy minimálisra csökkentsük a diákcsoportok közötti kapcsolatokat” – nyilatkozta a rektor.

Az egyetem bentlakásaiban a szobák 2-4 személyesek. Marosvásárhelyen majdnem 12 ezer diák kezdi meg az egyetemi évet. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Lemondott Klaus Johannis

Pápay Kamilla

Gyermekotthon-ügy: lezárultak az ellenőrzések

Közúti balesetek: nőtt a halálos áldozatok száma

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek