fbpx
Közélet Kultúra

Művészeti Akadémia díjat kapott Bálint Zsigmond!

fotó: FB/Cseh Ilona

A hét elején adták át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjait.

Az eseményre Budapesten került sor. Az elismerést kilenc kategóriában tizennyolc alkotónak ítélték oda.

A film- és fotóművészet Szőts István-díját Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművész több évtizedes alkotómunkássága elismeréséért.

A járványhelyzet miatt az Akadémia díjátadója rendhagyó módon zajlott le, a határátlépés szigorítása miatt nem minden határon túli díjazottnak nyílt lehetősége részt venni az ünnepségen, az ő elismerésüket családtagjaik vették át, Bálint Zsigmond díját a Magyarországon élő fia, Bálint László.

A Magyar Művészeti Akadémia a kiemelkedő eredményeket felmutató művészek, művészetszervezők, művészetelméleti szakemberek munkáját támogatja. Kétfajta díjakat osztanak, köztestületi és tagozati díjakat, most a 9 tagozat választott 2-2 díjazottat a saját területén. Ezen alkotók nem az MMA tagjai, hanem külső művészek – emelte ki köszöntőjében Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A két díjból legalább az egyik mindig határon túli vagy diaszpórában élő magyar művész vagy művészetelméleti szakember. Idén a marosvásárhelyi Bálint Zsigmondon kívül, kolozsvári, felvidéki és délvidékialkotó, kutató és előadóművész is van közöttük. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Tovább csökken a fertőzés Marosvásárhelyen

zkadar

„Könnyebb ünnepet szabni, mint megtartani”

Noémi

38 új környezetbarát busz érkezik majd Marosvásárhelyre

Szász Cs. Emese
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben