fbpx
Közélet

Újabb diverzió vagy provokáció?

Ma délben a marosvásárhelyi Vár előtti oldalban található, úgynevezett „esküvői fotós sarok” együttest letakarták az Erdélyi iskola szoborcsoportot ábrázoló bannerrel.

A négy alakos alkotást a tervek szerint a Győzelem tér és a Cuza Voda utcák által határolt parkban kellene felállítani, sokáig ez a banner ott rostokolt.

Most valaki, vagy valakik azt a látszatot akarják kelteni, hogy a szoborcsoportot a Vár előtti domboldalra szándékoznának felállítani.

Csíki Zsolt, a marosvásárhelyi városi tanács RMDSZ frakcióvezető kérdésünkre elmondta, szó sem lehet arról, hogy a szobrot oda állítsák fel, ők a tanácsban nem a Vár előtti helyszínről szavaztak, hanem a fent említett parkocskáról.

Az más kérdés, hogy mi állhat a lépés mögött.

Az igaz, hogy 2016-ban az akkori városi tanács úgy szavazott, hogy a szoborcsoportot a Vár közelében helyezik el, de Csíki Zsolt szerint ennek helyét később, 2018 májusában a Győzelem térre módosították.

Ennek ellenére Dorin Florea leköszöntő polgármester továbbra is a Vár melletti teret jelölte meg köszönőlevelében, melyet dr. Vass Leventéhez intézett, mivel a képviselő elintézte a Művelődési minisztériumnál elakadt engedélyeket.

A háromszög alakú molinót kihelyező munkásoktól érdeklődve, arra a kérdésre, hogy ide húzzák-e fel a szobrot, azt a választ kaptuk, hogy csak a választások után.

Mint ismert, a négy személyiséget ábrázoló szoborcsoportért „cserébe”, Marosvásárhelyen a főtéren kaphatott helyet Bethlen Gábor fejedelem egészalakos szobra, amelynek egyelőre a talapzata készült el. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Hamarosan kezdenek a táncosok, Youtube csatornát indítottak.

zkadar

Újjáépül a Fortuna komplexumnál található játszótér

Szász Cs. Emese

Összekötik a várost!

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben