fbpx
Gazdaság Közélet Szociális

Kiszolgáltatott helyzetben vannak a taxisok

Marosvásárhely autósforgalma már rég meghaladta a város kapacitását, a zsúfoltság csökkentését szolgálná egy jól működő tömegközlekedés, amelynek részét képezi a taxi is. Az ágazatban tevékenykedők szerint azonban, a lakosság számához viszonyítva arányaiban kevesen vannak, ugyanakkor nem egyenlő eséllyel indulnak vállalkozásaik – hangzott el ma azon a találkozón, amelyen a taxisok képviselőivel beszélgetett Soós Zoltán független polgármesterjelölt.

A jelenlevők elmondták Marosvásárhelyen, ma ez is egy belterjes vállalkozói kör, az engedélyeket a polgármesteri hivataltól szó szerint meg kell vásárolják.

Soós Zoltán közölte, Marosvásárhelynek 2017-től van egy úgynevezett Fenntartható Mobilitási Terve, amely a közlekedési gondokat hívatott kezelni, csakhogy, megannyi más területhez hasonlóan ez csak papíron létezik. Ezt a tervet 6 hónap alatt dobta össze a hivatal, hogy pályázni tudjanak. A tanács 2017-ben elfogadott 222-es számú határozatában foglalta törvényes keretbe a tervet, azonban mindmáig vajmi kevés valósult meg belőle.

Nem elég papíron megoldásokkal szolgálni, nekünk a valóságban is megoldások kellenek.

Először is felül kell vizsgálnunk a 3 évvel ezelőtt elkészített tervet, hiszen azóta jelentős mértékben növekedett a gépkocsik száma, illetve egyre többen járnak biciklivel vagy rollerrel. Ha ez megtörtént azonnal elkezdjük ennek a gyakorlatba ültetését. A cél, hogy autóval, autóbusszal, biciklivel és gyalogosan egyaránt, használható és biztonságos legyen a közlekedés. Biztosítanunk kell az engedélyek tiszta, átlátható és szabályos kibocsátását. Meg fogjuk szüntetni a 20 év alatt kialakult érdekköröket és az ezzel együtt járó korrupciót! – hangsúlyozta Soós Zoltán.

Több taxira, taximegállóra van szükség és ebben az önkormányzatnak is feladata van – összegzett a polgármesterjelölt. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Nem dicsekedhetünk az érettségi eredményekkel

Rákóczi Kinga

Alacsony víznyomásra kell számítani

Pápay Kamilla

Ismét lesznek bérelhető elektromos rollerek

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben